Valencia: az olasz válogatott korábbi kapitánya az új vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 19:46
null
Prandelli az új vezetőedző
Cesare Prandellit nevezték ki a La Ligában szereplő Valencia vezetőedzőjének. Az olasz szakember 2018 nyaráig szóló szerződést kötött a spanyol klubbal.

Az 59 szakember holnap még nem ül le a csapat kispadjára az Atlético Madrid elleni mérkőzésen. A hivatalos bemutatására hétfőn délben kerül sor.

A Fiorentina korábbi vezetőedzője legutóbb a török Galatasaraynál dolgozott, de 2014 decembere óta nincs csapata.

A Valencia Pako Ayestaránnal a kispadon kezdte meg a szezont, de menesztette a szakembert, miután az együttes négy vereséggel kezdte a bajnokságot. Az ideiglenes jelleggel megbízott Voro González irányításával a „denevérek” az Alavést és a Leganést is legyőzték – ezzel feljöttek a 15. helyre –, ám az elnökség hosszú távon Prandellivel képzeli el a jövőt.

A bejelentés nem számít meglepetésnek, a nemzetközi sajtó korábban már megszellőztette, hogy Prandelli veszi át a csapat irányítását.

Prandelli korábban többek között a Parmát, a Romát és a Fiorentinát irányította. Legnagyobb sikerét az olasz válogatott élén érte el: a 2012-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a squadra azzurra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik