UEFA: enyhítettek a Málaga európai büntetésén

2013.05.17. 17:07
Csak az egyéves eltiltása marad érvényben a Málagának, a plusz egy idényre szóló további büntetéstől eltekint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az enyhítésről a spanyol klub számolt be a honlapján.

Az UEFA decemberben azért büntette meg a katari tulajdonban lévő egyesületet, mert tartozott a játékosoknak és adóhátraléka is volt. Az eltiltás egy évre szólt azzal a kitétellel, hogy ha a klub március 31-ig nem rendezi adósságait, akkor ez kettőre nő. Úgy tűnik, azóta normalizálódott a helyzet, de legalábbis megfelelő garanciákkal állt elő a klub.

A döntés négy évig marad érvényben, vagyis ebben a periódusban a Málaga hiába biztosítja helyét a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, egy alkalommal nem indulhat a sorozatban.

Az andalúziai klub az eredeti ítélet kihirdetése után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, mert úgy vélte, hogy az UEFA határozata nem jogszerű. A CAS június 4-én foglalkozik az üggyel.

A Málaga a jelenlegi szezonban újoncként szerepelt a BL-ben, és meglepetésre a negyeddöntőig jutott.

Legfrissebb hírek

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48
Ezek is érdekelhetik