Spanyolország: az új kapitány reformja – a pályán kívül

Vágólapra másolva!
2016.09.08. 14:05
null
Julen Lopetegui szövetségi kapitányként is az egyik legfontosabb teendőjének tartja önmaga képzését (Fotó: Action Images)
A spanyol válogatott következő időszakának sikereiben nagy szerepet játszhat Carlos Álvarez Campillo. Hogy még nem hallott róla futballberkekben? Nincs egyedül. A figyelmünket a KultúrTapas spanyol magazin Lopeteguiről szóló írása keltette fel.

A spanyol válogatott Lopetegui vezetésével két mérkőzést játszott a napokban, Belgiumot felkészülési mérkőzésen 2–0-ra, Liechtensteint vb-selejtezőn 8–0-ra győzte le. Ez a két eredmény önmagában nem ad okot a hanyatt esésre, de az új kapitány szemlélete és új „stábtagja” olyan fejlemény, amelyből itthon is lehet tanulni.

Carlos Álvarez Campillo a coach szakma egyik legjelesebb képviselője, akit Julen Lopetegui szövetségi kapitány felvett a stábjába, mert már ő maga is rendszeresen alkalmaz coachot maga mellett, és elmondása szerint ezeknek a konzultációknak köszönhetően fejlődtek szakmai képességei.

Campillo Spanyolország leghíresebb szakemberének számít ebben a témában, a Spanyol Olimpiai Bizottság megbízásából több olimpikonnal dolgozott már sikeresen, emellett nagy nemzetközi vállalatok munkáját is segítette/segíti.

Az edzőként innovatív vezetési módszereket alkalmazó Lopetegui nyitott az új módszerekre, és nem fél használni őket annak ellenére, hogy a spanyol futballban sokan szkeptikusan tekintenek a hatékonyságukra – írja a kulturtapas.hu.

Mi is az a coaching?

A coachkor.eu leírása szerint a fogalom az 1980-as évek elején került át a sportpszichológiából az üzleti életbe. A coach tulajdonképpen az edző, a coaching pedig az edző által végzett támogató munka.

Tim Gallwey, angol teniszszakértő az 1970-es években hozta nyilvánosságra a coaching elméleti alapjait tartalmazó Inner Game elméletét, amelyet eleinte a sportélet, később az üzleti élet szereplői is egyre szélesebb körben alkalmaztak. Elmélete szerint az edző célja a sportolói teljesítmény növelésének segítése, és munkája révén abban nyújt támogatást, hogy a sportoló az útjában lévő, a teljesítményét korlátozó akadályokat képes legyen felismerni és elgördíteni.

Az üzleti életben működő coach hasonló szerepet tölt be, mint a sportedző, legfőbb célja, hogy ügyfelét a lehető legjobb teljesítmény elérésére ösztönözze. Alapvető feltétel, hogy a coach és ügyfele között erőteljes bizalmi viszony alakuljon ki.

A coach általában kívülről érkezik a céghez, így nincs hierarchikus függés a két fél között. A coachnak nem kell feltétlenül helyismerettel, de még mélyebb szintű szakmai tudással sem rendelkeznie az ügyfele iparágában, mert nem tanácsot ad, hanem – az esetek legnagyobb részében kérdésekkel – segíti, támogatja ügyfelét az adott cél elérésében.

Általában a coach nem a saját tudását, tapasztalatát adja át a kliensnek (ez is előfordulhat a folyamat során természetesen), hanem új tudás és tapasztalat megszerzésére ösztönzi őt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik