nemzetisport.hu 2017.09.11 22:47 Frissítve: 2017.09.11 22:59

Spanyolország: „A Real három meccsen annyi pirosat kap, mint a Barca két év alatt”

A Real Madridnál egyre nő a játékvezetőkkel kapcsolatos frusztráltság, a királyi gárda korábbi védője, Álvaro Arbeloa szerint van is ok az elégedetlenségre.

Cristiano Ronaldót a Szuperkupában állították ki (Fotó: AFP)

 

Cristiano Ronaldót a spanyol Szuperkupában állították ki, míg a bajnokságban Sergio Ramos és Marcelo mehetett néhány pillanattal társai előtt zuhanyozni.

„Az elnök úr nagyon jól beszélt a minap, amikor azt mondta, hogy a játékvezetőknek nagyot kell javulniuk, és a szurkolók is egyetértenének vele” – mondta Arbeloa Florentino Pérez szavaira reagálva.

„Ugyanakkor fáj és rossz látni, hogy három meccsen a Real ugyanannyi pirosat kapott, mint a Barcelona két év alatt. Az adatok és a számok ott vannak, és magukért beszélnek” – tette hozzá a korábbi védő.

A Cristiano Ronaldót nélkülöző címvédő nem rajtolt fényesen a bajnokságban, az első három fordulóban csupán öt pontot szerzett – de Arbeloa nem aggódik.

„Az előző idényben a csapat sorozatban négyszer ikszelt, ami rendkívül sok. A gárda tudja, hogy ez nem folytatódhat így, viszont már átment korábban ilyen szakaszon, és most is előre fog lépni. Természetesen a győzelmi esélyek nőnek, amikor Cristiano a csapatban van. A jelenlegi Real Madridnál ugyanakkor nincs probléma a támadóarzenállal: ott van Gareth Bale, Marco Asensio, Isco és a többiek, számos srác van, aki elő tud lépni, és képes gólt szerezni” – vélekedett a Liverpoolt is megjáró futballista.

 AZ ÁLLÁS
  1. FC  Barcelona 3 3 9–0 +9  9
  2. Real Sociedad 3 3 10–4 +6  9
  3. Sevilla 3 2 1 5–1 +4  7
  4. Athletic Bilbao 3 2 1 3–0 +3  7
  5. Leganés 3 2 1 3–2 +1  6
  6. Atlético Madrid 3 1 2 7–3 +4  5
  7. Real Madrid 3 1 2 6–3 +3  5
  8. Levante 3 1 2 4–3 +1  5
  9. Valencia 3 1 2 3–2 +1  5
10. Getafe 3 1 1 1 2–2   0 4
11. Girona 3 1 1 1 3–4 –1  4
12. Celta Vigo 3 1 2 4–5 –1  3
13. Villarreal 3 1 2 3–5 –2  3
14. Las Palmas 3 1 2 4–7 –3  3
15. Betis 3 1 2 3–6 –3  3
16. Eibar 3 1 2 1–4 –3  3
17. Deportivo La Coruna 3 1 2 4–9 –5  1
18. Espanyol 3 1 2 1–7 –6  1
19. Málaga 3 3 1–5 –4  0
20. Alavés 3 3 0–4 –4  0

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.14 15:27:27

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A középpályás szerint Horvátország bármire képes lehet a vb-n – ha továbbjut a csoportjából.

2018.01.12 22:42:11

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI TRANSZFERSOROZAT. Mégpedig királyi áron, így Valverdének a kezébe is nyomták a nagyseprűt.

2018.01.13 11:00:05

Spanyol labdarúgás DEÁK ZSIGMOND

„Felhívott egy 88 éves katalán néni, s ötvenes évekbeli relikviákat ajánlott fel Kubaláról.”

2018.01.09 16:03:05

Spanyol labdarúgás KŐFALVI DÁNIEL (BARCELONA)

Nem volt nagy ellenfél, nem volt nagy meccs, mégis nagy tanulsággal szolgált a túra!

2018.01.10 12:08:25

Spanyol labdarúgás BABJÁK BENCE

Az eladott labda Magyarországon még belefért – Spanyolországban bünteti az ellenfél.