Sevilla: Nem tudom, mi lesz, Isten kezében a jövőm - Bacca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 18:05
null
Carlos Bacca duplája El-győzelmet ért a Sevillának (Fotó: Reuters)
Carlos Baccát, az Európa-liga-győztes Sevilla labdarúgóját több európai topcsapat is szerződtetné, de a kolumbiai gólvágó szerint a jövője Isten kezében van, és büszke arra, hogy az andalúz együttes színeiben játszhat.

Baccát a goal.com szerint vinné a Manchester United, a Liverpool, a Tottenham, a Milan és a Roma is, de a kolumbiai még bizonytalan a jövőjét illetően.

„Nem tudom, mi lesz a nyáron. Most élvezni szeretném a győzelem pillanatát. A jövőm Isten kezében van – mondta Bacca a goal.com-nak. – Debütálni szeretnék a Bajnokok Ligájában, gyerekkorom óta erről álmodom, amióta az eszemet tudom.”

Bacca fiatalon halászként dolgozott egy kolumbiai kikötőben, szerdán pedig két góljával győzelemre vezette a Sevillát az Európa-liga fináléjában, a 28 éves támadó el is érzékenyült a lefújás pillanatában.

„Óriási öröm volt megnyerni az Európa-ligát. A miénk az egyetlen klub, amely négyszer is megnyerte a sorozatot. Büszke vagyok, hogy ehhez a családhoz és Sevillához tartozhatok. Elismerem, sírtam a mérkőzés után.”

Bacca 2013 nyarán igazolt a Sevillához a FC Bruges-től, szerződése 2018-ig köti az andalúz alakulathoz. A 17-szeres kolumbiai válogatott támadó ötvenhat mérkőzésen huszonnyolc gólt szerzett, és kilenc gólpasszt adott a 2014–2015-ös szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik