Real: Zidane és Pérez balhézott, ezért távozott a francia?

Vágólapra másolva!
2018.06.06. 15:09
null
Zidane és Pérez vitája áll a francia távozásának hátterében? (Fotó: AFP)
A brit sajtó szerint Zinédine Zidane azért mondott le váratlanul a Real Madridnál, mert összebalhézott Florentino Pérez klubelnökkel.

 

Mint ismert, a Real Madrid a Bajnokok Ligája döntője után néhány nappal rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, hogy Zinédine Zidane két és fél év elteltével lemond vezetőedzői pozíciójáról, és távozik a klubtól – a szakember annak ellenére hagyta el az egyesületet, hogy tavaly augusztusban szerződést hosszabbított.

A francia vezetőedző váratlan bejelentése után egyből megindult a találgatás, hogy mi állhat a döntésének a hátterében. A The Sun tudni véli, hogy Florentino Pérez a „bűnbak”: a lap állítása szerint Zidane és a Real Madrid első embere a finálé után vitába keveredett egymással, mégpedig a nyári érkezőkön.

A brit média szerint két játékoson kaptak össze a felek: Zidane kifejezett kérése az volt Pérezhez, hogy szerződtesse Eden Hazard-t, a Chelsea ászát, ám a Real elnöke állítólag rögtön elutasította a tréner kívánságát. Ezzel szemben Pérez nagy álma, hogy megszerezze David de Geát a Manchester Unitedtől, Zidane viszont egyáltalán nem tartotta szükségesnek a spanyol kapus leigazolását.

A The Sun beszámolója szerint a felek ezen olyannyira összekaptak, hogy Zidane idegesen elviharzott, s csak annyit mondott Péreznek: „Én végeztem. Innentől gondoskodj te a csapatról.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik