Real: Úgy játszottak az el Clásicón, mint egy kis csapat – Xavi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 13:14
A világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó, Xavi Hernández legutóbbi nyilatkozatában odaszúrt a két madridi riválisnak, a Realnak és az Atléticónak. A Real Madrid 2–1-re nyert a Barcelona otthonában még április elején, amivel megkezdte felzárkózását, a címvédőt pedig lejtmenetre állította.

„A Real Madrid úgy játszott az el Clásicón, mint valami kis csapat – mondta Xavi a beIN Sportsnak, aki a Real városi riválisát sem kímélte. – A Barcához hasonló nagy csapatoknak nem szabadna úgy játszaniuk, mint az Atléticónak. A Barcelonának és a Real Madridnak ragaszkodnia kellene a saját stílusához, nem kezdhetnek el úgy játszani, mint az Atlético.”

A 36 esztendős ikon – aki 1991 és 2015 között állt a katalánok alkalmazásában – elismeri az Atlético eredményeit, azonban nem kedveli a csapat stílusát.

„Simeone tökéletes taktikát állított össze az ellenfelek erősségeinek megfojtására, én viszont nem szeretem az olyan csapatokat, amelyek betömörülve védekeznek. A Barcelona szurkolói szintén nem tolerálnák az ilyenfajta játékstílust. Ők ahhoz vannak hozzászokva, hogy a csapat irányítás alatt tartja a mérkőzést, és legalább tizenöt-húsz helyzetet dolgoz ki. Ez teszi a Barcelona stílusát egyedivé, és sokak számára utánozhatatlanná” – zárta gondolatait a katari al-Szadd futballistája.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalánokkal, a spanyol bajnokságban pedig nyolc alkalommal végzett az élen.Xavi a beIN Sportsnak, aki a Real városi riválisát sem kímélte. – A Barcához hasonló nagy csapatoknak nem szabadna úgy játszaniuk, mint az Atléticónak. A Barcelonának és a Real Madridnak ragaszkodnia kellene a saját stílusához, nem kezdhetnek el úgy játszani, mint az Atlético.”

A 36 esztendős ikon – aki 1991 és 2015 között állt a katalánok alkalmazásában – elismeri az Atlético eredményeit, azonban nem kedveli a csapat stílusát.

„Simeone tökéletes taktikát állított össze az ellenfelek erősségeinek megfojtására, én viszont nem szeretem az olyan csapatokat, amelyek betömörülve védekeznek. A Barcelona szurkolói szintén nem tolerálnák az ilyenfajta játékstílust. Ők ahhoz vannak hozzászokva, hogy a csapat irányítás alatt tartja a mérkőzést, és legalább tizenöt-húsz helyzetet dolgoz ki. Ez teszi a Barcelona stílusát egyedivé, és sokak számára utánozhatatlanná” – zárta gondolatait a katari al-Szadd futballistája.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalánokkal, a spanyol bajnokságban pedig nyolc alkalommal végzett az élen.

Hiába a katalánok elpazarolt előnye, az oddsokat tekintve még mindig a Barcelona szinte biztos bajnoki győzelmét valószínűsíthetjük, miközben az Atlético sikerére csaknem ötszörös pénzt fizetnek, a Real aranyérmére pedig 7.6-szorost.

LA LIGA – A HÁROM BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Barcelona Atlético Madrid Real Madrid
37. forduló Espanyol (o) Levante (i) Valencia (o)
38. forduló Granada (i) Celta Vigo (o) Deportivo La Coruna (i)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 27 4 5 104–29 +75 85
2. Atlético Madrid 36 27 4 5 60–16 +44 85
3. Real Madrid 36 26 6 4 105–32 +73 84
4. Villarreal 36 18 10 8 44–31 +13 64
5. Athletic Bilbao 36 17 7 12 56–45 +11 58
6. Celta Vigo 36 16 9 11 50–57 –7 57
7. Sevilla 36 14 10 12 49–43 +6 52
8. Valencia 36 11 11 14 44–44 0 44
9. Las Palmas 36 12 7 17 44–49 –5 43
10. Málaga 35 10 12 13 31–32 –1 42
11. Real Sociedad 36 11 9 16 43–48 –5 42
12. Eibar 36 11 9 16 46–56 –10 42
13. Betis 36 10 11 15 31–50 –19 41
14. Espanyol 36 11 7 18 36–67 –31 40
15. Deportivo La Coruna 36 7 18 11 43–59 –16 39
16. Granada 36 9 9 18 42–65 –23 36
17. Rayo Vallecano 36 8 11 17 48–70 –22 35
18. Sporting Gijón 36 9 8 19 37–61 –24 35
19. Getafe 36 9 8 19 35–64 –29 35
20. Levante 35 7 8 20 33–63 –30 29

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik