Real: Nem zárom ki, hogy egyszer a Barcelonát irányítsam – Raúl

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2017.03.29. 10:56
null
Raúl nem zárja ki, hogy egyszer akár a Barcelonát irányítsa (Fotó: Imago)
Raúl előbb-utóbb biztosan visszatér a Realhoz, ám azt sem zárja ki, hogy egy nap a Barcelona edzője lesz, mert sok madridival ellentétben nem gyűlöli a katalán klubot.

 

– Többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligája-győzelmet szerezve csaknem másfél éve, kétezer-tizenöt októberében jelentette be a visszavonulását. Hogyan telnek azóta a mindennapjai?
– Remekül érzem magam, egyáltalán nem unatkozom, persze New Yorkban nem is nagyon lehet – nyilatkozta a katalán Sportnak adott exkluzív interjújában a 102-szeres spanyol válogatott Raúl González. – Élvezem az átmeneti időszakot, a La Liga amerikai nagyköveteként rengeteg izgalmas kihívásban lehet részem. Ezek is segítenek, hogy felkészüljek a jövőben rám váró feladatokra.

– Sokakat épp ez izgat: vajon minden idők egyik legkiválóbb spanyol csatára mikor tér vissza a labdarúgás vérkeringésébe?
– Imádom a futballt, sohasem akarok tőle elszakadni, de értelmetlennek tartom, hogy pontos időpontot említsek. A célom, hogy minél felkészültebb legyek. Ezért is vagyok New Yorkban, ahol rengeteget tanulhatok. Egyelőre nem döntöttem el, hogy edzőként, a pálya mellett, vagy az irodában, valamilyen sportvezetői szerepkörben dolgoznék-e szívesebben. Nem is tudom, melyik lenne a testhezállóbb.

– Igazak a pletykák, amelyek szerint nincs túlságosan jó kapcsolatban Florentino Pérezzel, és amíg ő a Real Madrid elnöke, nem tér vissza a klubhoz?
– A kettőnek semmi köze egymáshoz, ám még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Ha eljön, és a klub hív, megyek, függetlenül attól, hogyan hívják az aktuális elnököt. A Real Madrid az otthonom, előbb-utóbb biztosan visszatérek.

– A királyiak szurkolói a mai napig imádják, ettől függetlenül sok kritikát is kap, amiért túl óvatosan, kedvesen nyilatkozik az ősi vetélytárs Barcelonáról.
– Kritikákat? Ugyan már! Tizenhét esztendeig játszottam a Real Madridban, senki sem kérdőjelezheti meg, hogy madridista vagyok-e. A lelkiismeretem tiszta. Ám ha a futballról, a szakmáról van szó, igazságtalan lenne nem elismerni, milyen nagyszerűen teljesített a Barcelona az elmúlt években.

– Jobban, mint a Real Madrid?
– Két hatalmas klubról beszélünk, amelyek a La Ligát a világ legerősebb bajnokságává tették.

– Korábban azt állította, az értékrendjével ellentétes, hogy bármelyik csapatot is utálja. Első a Real Madrid, és utána jön a többi spanyol együttes. Ebbe beletartozik a Barcelona is?
– Természetesen, mint minden spanyol klub.

– Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy egy nap a katalánok vezetőedzője legyen?
– Ne szaladjunk ennyire előre! Előbb szeretnék visszatérni a Realhoz, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Közhely, de a labdarúgásban sosem tudhatod, miként alakul az életed, milyen feladatok találnak meg, szóval még azt sem zárom ki, hogy egyszer a Barcelonát irányítsam.

– Gerard Piqué és Sergio Ramos sokszor markáns kritikát fogalmazott meg a közösségi oldalakon. Olykor egymással is verbális csatába bonyolódnak. Erről mi a véleménye?
– Ha nem is mindig, de általában szórakoztat. Júniusban leszek negyvenéves, tapasztalom, hogy mennyire más lett a világ az utóbbi években.

– Mit gondol az évek óta folyó vitáról: Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a jobb?
– Nagyjából egy szinten vannak, értelmetlennek tartom, hogy a képességeik vagy elismeréseik alapján összehasonlítsuk őket. Kivételes tudású futballisták, nálam egyértelműen ott vannak minden idők öt legjobb játékosa között.

– És ön hol helyezkedik el a rangsorban?
– Ó, én sokkal-sokkal hátrébb. Ez nem is kérdés.

(Forrás: sport.es)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik