Real: „Minden csapat úgy játszik, ahogy akar, de az Atlético…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 11:45
null
Julen Lopetegui (jobbra) úgy véli, csapata győzelmet érdemelt az Atlético ellen (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott városi riválisával, az Atléticóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójának rangadóján. A királyiak vezetőedzője, Julen Lopetegui úgy véli, együttese győzelmet érdemelt, míg a „matracosokat” irányító Diego Simeone sajnálja, hogy a játékvezetői csapat nem nézte vissza videón Sergio Ramos saját tizenhatosán belüli kezezését.

„Nem vagyok elégedett az eredménnyel – kezdte Julen Lopetegui, a Real Madrid vezetőedzője. – Mindig nyerni szeretnénk, és most meg is érdemeltük volna a győzelmet. Fölényben játszottunk és tiszta gólhelyzeteket alakítottunk ki, de a futballt gólra játsszák, és nem azt jutalmazzák, hogy melyik csapat érdemelné meg, hogy nyerjen. Sajnálom, hogy nem voltunk pontosabbak a kapu előtt.”

A Real Madrid ezt megelőzően még José Mourinho irányítása alatt, 2011 szeptemberében maradt gólképtelen egymást követő két bajnoki mérkőzésen, de Lopetegui nem aggódik. Úgy véli, játékosai előbb-utóbb értékesítik majd a helyzeteiket.

Ha a blancók nyertek volna, megelőzik a tabella élén FC Barcelonát, amely 2016 ősze óta először került hárommeccses nyeretlenségi sorozatba a La Ligában, ám azzal, hogy a madridi derbi döntetlennel zárult, a katalánok megőrizték első helyüket.

A BARCELONA 14 PONTTAL IS AZ ÉLEN

A spanyol első osztályban legutóbb az 1993–1994-es idényben fordult elő, hogy a listavezető csapat hét forduló után mindössze 14 pontot számláljon. Huszonöt évvel ezelőtt a Valencia, a Barcelona és a Real Sociedad kezdte négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a bajnokságot, most a Barca és a Real Madrid. A két éllovashoz vasárnap csatlakozhat az Alavés, ha legyőzi idegenben a Levantét.

Függetlenül attól, hogy a valenciai mérkőzésen milyen eredmény születik, a 2006–2007-es szezon óta először csak három pont választja majd el egymástól az első és a hetedik helyezettet a hetedik forduló után.

„Tisztában voltunk vele, hogy mennyire fontos lenne három pontot szereznünk. Szerettük volna kihasználni a Barcelona botlását, de elszalasztottuk a lehetőséget” – mondta csalódottan Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya, akinek a 79. percben felpattant a labda a kezére a saját tizenhatosán belül Ángel Correa fejesénél. Szándékosságról nem lehetett szó, de Diego Simeone nem bánta volna, ha a Juan Martínez Munuera vezette játékvezetői csapat legalább visszanézi videón az esetet.

„Azt hiszem, nem kockázták ki a jelenetet, mert természetes meccsszituációnak ítélték meg. Lehet arra hivatkozni, hogy vétlen kezezés, de bármit mondanak, a labda kapura tartott – mondta az újságíróknak a mérkőzést követő sajtótájékoztatón az Atlético Madrid trénere, majd így folytatta: – Mindig nehéz a feladatunk, amikor a Santiago Bernabéu Stadionban lépünk pályára. Az első félidőben megérdemeltük volna, hogy vezetést szerezzünk, mert nagyszerűen játszottunk, de az ellenfél kapusa nagyon jól védett. A Real Madrid a szünet után feljavult, akkor már többet szenvedtünk.”

A Real Madrid jobbhátvédje, Dani Carvajal nem pont úgy emlékezett vissza a meccsre, mint az argentin szakember.

„Az Atléticónak aranyat ér a döntetlen. Minden együttes úgy játszik, ahogy akar, de amikor egy csapat az első perctől kezdve húzza az időt, mert elégedett a döntetlennel, akkor nagyon nehéz nyerni” – bosszankodott a spanyol válogatott futballista.

A Real Madrid 2012 decembere óta nem győzte le hazai bajnoki mérkőzésen az Atléticót, amely hatmeccses veretlenségi szériánál jár a La Ligában a királyi alakulat vendégeként. Ilyen sorozatot korábban csak a Valencia épített, még 1942 és 1948 között.

„Ha továbbra is trófeákat nyerünk, akkor aláírom, hogy soha ne verjük meg őket a Bernabéuban” – tette hozzá Carvajal.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

LA LIGA
7. FORDULÓ

Real Madrid–Atlético Madrid 0–0

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Péntek
Rayo Vallecano–Espanyol 2–2
(De Tomás 6., Kakuta 47. – 11-esből, ill. Borja Iglesias 19., Granero 45.)

Szombat
Real Sociedad–Valencia 0–1 (Gameiro 36.)
Barcelona–Athletic Bilbao 1–1 (El Haddadi 84., ill. De Marcos 41.)
Eibar–Sevilla 1–3 (Jordán 99., ill. André Silva 47., Banega 59., 94. – az elsőt 11-esből)
Vasárnap
12.00:Huesca–Girona
16.15:Villarreal–Real Valladolid (Tv:Spíler2)
18.30:Levante–Deportivo Alavés (Tv:Spíler2)
20.45:Real Betis–Leganés (Tv:Spíler2)
Hétfő
21.00:Celta Vigo–Getafe

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 4 2 1 18–8 +10 14
2. Real Madrid 7 4 2 1 12–6 +6 14
3. Sevilla 7 4 1 2 16–7 +9 13
4. Atlético Madrid 7 3 3 1 8–4 +4 12
5. Alavés 6 3 2 1 9–6 +3 11
6. Espanyol 7 3 2 2 8–6 +2 11
7. Celta Vigo 6 2 3 1 11–9 +2 9
8. Betis 6 2 3 1 4–5 –1 9
9. Villarreal 6 2 2 2 5–3 +2 8
10. Getafe 6 2 2 2 5–5 0 8
11. Real Sociedad 7 2 2 3 9–10 –1 8
12. Valencia 7 1 5 1 5–6 –1 8
13. Girona 6 2 2 2 7–9 –2 8
14. Athletic Bilbao 6 1 4 1 8–10 –2 7
15. Eibar 7 2 1 4 6–10 –4 7
16. Valladolid 6 1 3 2 5–6 –1 6
17. Rayo Vallecano 6 1 2 3 7–14 –7 5
18. Levante 6 1 1 4 9–13 –4 4
19. Leganés 6 1 1 4 6–11 –5 4
20. Huesca 6 1 1 4 6–16 –10 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik