Real Madrid: Zidane kiakadt, leteremtette játékosait

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 12:05
null
Zidane-nak nagyon nem tetszett, amit a második félidőben látott (Fotó: AFP)
A Marca értesülései szerint Zinédine Zidane nagyon kiakadt a Real Madrid játékosaira az Eibar ellen 3–1-re megnyert mérkőzés után. Az ok: a második félidő.

A Marca információi szerint a Realt 200. alkalommal irányító francia szakember nagyon elégedetlen volt csapata második félidei teljesítményével. Mint ismert, a vasárnap esti mérkőzést gyakorlatilag egy játékrész alatt elintézte a királyi gárda, a második félidőben valamelyest kiengedett, s kapott is egy gólt.

Zidane már a második félidei egészségügyi szünet alkalmával is próbálta nagyobb koncentrációra és energiabefektetésre ösztökélni játékosait, ám a lefújás után az öltözőben már egyáltalán nem fogta vissza magát, és leteremtette a futballistákat.

Mint a lap emlékeztet rá, a Reallal ebben az idényben többször is megtörtént, hogy sima első félidő után szoros lett a végjáték: a Levante ellen 3–2, a Granada ellen 4–2 lett a 3–0-ból – ez az Eibar elleni találkozón is megtörténhetett volna, hiszen a baszk csapat játéka a második félidőre feljavult. A klub a bajnoki címért küzd, így Zidane nem szeretné, ha hasonló leolvadásokat produkálna a csapat, nehogy egyszer pontokba kerüljön a kihagyás.

A La Liga második helyén álló blancók csütörtökön a Valenciát fogadják, míg vasárnap a Real Sociedadhoz utaznak.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Real Madrid–Eibar 3–1 (Kroos 4., Ramos 30., Marcelo 37., ill. Bigas 60.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 28 19 4 5 67–31 +36 61
2. Real Madrid 28 17 8 3 52–20 +32 59
3. Sevilla 28 14 8 6 41–29 +12 50
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 28 13 7 8 38–27 +11 46
6. Atlético Madrid 28 11 13 4 32–22 +10 46
7. Valencia 28 11 10 7 39–40 –1 43
8. Villarreal 28 12 5 11 45–38 +7 41
9. Granada 28 12 5 11 35–33 +2 41
10. Athletic Bilbao 28 9 11 8 30–24 +6 38
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Levante 28 10 4 14 33–41 –8 34
13. Betis 28 8 9 11 38–45 –7 33
14. Valladolid 28 7 11 10 25–34 –9 32
15. Alavés 28 8 8 12 29–39 –10 32
16. Eibar 28 7 6 15 28–44 –16 27
17. Celta Vigo 28 5 11 12 22–35 –13 26
18. Mallorca 28 7 4 17 28–48 –20 25
19. Leganés 28 5 8 15 22–41 –19 23
20. Espanyol28581525–46–2123

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik