Real Madrid: Zidane a játékosaival már közölte, hogy távozik – sajtóhír

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.16. 07:40
null
Zidane állítólag már közölte a játékosaival, hogy távozik az idény végén (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint Zinédine Zidane már közölte a Real Madrid első csapatának játékosaival, hogy az idény végén távozik.

Az Onda Cero úgy tudja, hogy a Chelsea-vel szembeni Bajnokok Ligája-búcsú után és a Sevilla elleni bajnoki rangadó előtt beszélt a játékosaival Zidane, ezért kezdődött később az aznapi sajtótájékoztató. A Marca információja szerint is a Sevilla elleni bajnoki előtti napon, május 8-án került sor a vezetőedző bejelentésére.

Zidane állítólag elmondta, nehéz döntést kellett meghoznia, sokat gondolkodott rajta, de az elhatározása végleges. Úgy látja, az ő ideje véget ért a Real Madridnál, ezért elérkezett a pillanat a távozására. A francia szakember másodszor hagyhatja el a királyiakat, igaz, ez alkalommal kevésbé lenne meglepő a lépése, mint 2018-ban.

„Vannak idők, amikor ott kell lenned, és vannak, amikor mindenki érdekében távoznod kell” – hangzott egy sejtelmes megjegyzés Zidane-tól a Bilbao elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón. Az idézett mondat a fejlemények tükrében már jobban érthetővé válik.

Zidane eddig 11 trófeát nyert a Real Madriddal, és a La Liga utolsó két fordulójának eredményeitől függően akár meglehet még a 12. is. Csak Miguel Munoz hozott több dicsőséget a klubnak, vele 14 trófeát gyűjtött be a csapat.

Ha Zidane valóban távozik, nehéz lesz őt pótolnia a Realnak. A Marca szerint a klub korábbi legendás játékosának, Raúlnak van a legjobb esélye, de Massimiliano Allegri és Joachim Löw is a jelöltek között szerepel. Zidane-t pedig a Juventus várná tárt karokkal.

A fővárosi gárdát a mostani idényben a spanyol Király Kupától a harmadosztályú Alcoyano búcsúztatta, a Bajnokok Ligájában a Chelsea elleni elődöntő jelentette a végállomást, míg a La Ligában két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az együttes hátránya a városi rivális Atléticóval szemben.

Zidane először 2016 januárja és 2018 májusa között irányította a Realt, amellyel ekkor három Bajnokok Ligája-győzelmet és egy bajnoki címet szerzett. Tíz hónappal későbbi, 2019. márciusi visszatérése óta - tavaly nyáron - újra megnyerte a La Ligát.

AZ ELSŐ NÉGY HELYEZETT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Atlético Madrid
(80 pont)
Real Madrid
(78 pont)
FC Barcelona
(76 pont)
Sevilla
(74 pont)

37. fordulóOsasuna (o)Athletic Bilbao (i)Celta Vigo (o)Villarreal (i)
38. fordulóValladolid (i)Villarreal (o)Eibar (i)Alavés (o)
AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 36 24 8 4 63–23 +40 80
2. Real Madrid 36 23 9 4 64–27 +37 78
3. Barcelona 36 23 7 6 83–36 +47 76
4. Sevilla 36 23 5 8 52–29 +23 74
5. Real Sociedad 36 15 11 10 54–37 +17 56
6. Villarreal 36 14 13 9 55–42 +13 55
7. Betis 36 15 10 11 46–48 –2 55
8. Celta Vigo 36 13 11 12 51–53 –2 50
9. Athletic Bilbao 36 11 13 12 46–39 +7 46
10. Granada 36 13 6 17 45–61 –16 45
11. Osasuna 36 11 11 14 36–45 –9 44
12. Cádiz 36 11 10 15 33–53 –20 43
13. Levante 36 9 13 14 43–53 –10 40
14. Valencia 36 9 12 15 46–52 –6 39
15. Deportivo Alavés 36 8 11 17 32–54 –22 35
16. Getafe 36 8 10 18 26–42 –16 34
17. Huesca 36 7 12 17 34–52 –18 33
18. Valladolid 36 5 16 15 32–51 –19 31
19. Eibar 36 6 12 18 28–47 –19 30
20. Elche 36 6 12 18 29–54 –25 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik