Real Madrid: nem kell műteni az orrtörést szenvedő Ramost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 15:49
null
Sergio Ramos a vérét adta a döntetlenért (Fotó: AFP)
A Marca és az As egybehangzó információi szerint nem kell megműteni az Atlético Madrid elleni, 0–0-val végződő derbin orrtörést szenvedő Sergio Ramost, ám a Real Madrid védője szinte biztosan kihagyja a csapat következő mérkőzését.

 

A világ-és Európa-bajnok spanyol védő az első félidőben előrevetődve próbálta kapura fejelni a labdát, a menteni igyekvő Lucas Hernández a labda helyett Ramos arcát találta el, aki az első félidőt még tamponnal az orrában végigjátszotta, ám a második félidőben Nacho állt be a helyére.

Már a találkozó után hivatalossá vált, hogy a 31 éves játékos orrtörést szenvedett, de a spanyol lapok szerint a szezon végéig nem műtik meg, ebben az esetben ugyanis legalább két-három hetes kényszerpihenő várna rá. A jövő keddi, APOEL elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést azonban így is kihagyja, a tervek szerint legkorábban a jövő szombati, Málaga elleni bajnokin lesz ismét bevethető, és egy ideig biztosan védőmaszkban futballozik majd.

A szerencsétlenül járt játékos számára egyébként nem ismeretlen ez a sérülés, tíz évvel ezelőtt, 2007-ben a Bayern München elleni BL-találkozón szintén orrtörést szenvedett, miután Roy Makaay arcon könyökölte.

„Ezerszer a véremet adnám ezért a címerért és mezért. Köszönöm a támogatást. Hamarosan visszatérek” – írta a Twitteren Ramos.




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik