Real Madrid: Morata kosara, nem lesz Negredo utódja

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 12:54
null
Álvaro Morata Carlo Ancelottinál szeretne rendszeres játéklehetőséget kiharcolni (Fotó: Action Images)
A Marca értesülése szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Real Madrid fiatal támadója, Álvaro Morata kikosarazta a Manchester Cityhez távozó Álvaro Negredo utódját kereső Sevillát.

 


Érdekesség, hogy Moratához hasonlóan Negredo is éveket töltött a Real Madrid B-nél, mielőtt 2007-ben az Almeríához, majd 2009-ben a Sevillához igazolt. Az andalúz együttes a hírek szerint most 10 millió euró körüli összeget ajánlott Moratáért, illetve lehetőséget a visszavásárlásra, a támadó azonban úgy döntött, marad a fővárosi együttesnél, és megpróbálja bebizonyítani az új vezetőedzőnek, Carlo Ancelottinak, hogy helye van a csapatban.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a spanyol bajnokság 2013–2014-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 20 éves Morata a második számú csapatnál töltött sikeres évek után a 2012–2013-as szezonban 12 bajnokin már a felnőttegyüttesnél is szóhoz jutott – az azt megelőző két idényben szintén volt egy-egy fellépése –, a spanyol utánpótlás-válogatottakkal pedig 2011-ben U19-es, idén pedig U21-es Európa-bajnoki címet szerzett, ráadásul mindkét tornának ő lett a gólkirálya is.

A hírek szerint egyébiránt a fiatal játékos ötéves szerződést köthetett volna a sevillaiakkal, és a Real Madrid az első szezont követően 11.5 millió euróért, a második után 13 millióért vásárolhatta volna vissza, ezek elmaradásával pedig végleg az andalúz klub játékosa maradt volna.

A Sevilla első számú opciója a csatárposztra a Paris Saint-Germaint erősítő Kevin Gameiro volt, de a francia klub a forrás szerint több pénzt szeretett volna kapni a játékosért, miután a spanyol együttes Jesús Navas és Negredo eladásából is tetemes összeghez jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik