Real Madrid: Karim Benzema három hétre kidőlt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.14. 21:03
Ujjtörés miatt várhatóan három hét kényszerpihenő vár Karim Benzemára, a Real Madrid labdarúgójára.

A Bajnokok Ligája-címvédő királyi gárda honlapján jelentette be, hogy Benzema jobb keze kisujjának egyik ujjperce törött el. A 31 éves francia csatárt le is cserélték vasárnap a Betis elleni idegenbeli bajnoki szünetében. A felépülés várható időtartamára nem tért ki a közlemény, ám spanyol médiaértesülések szerint akár három hétig is tarthat.

Jesús Vallejo szintén felkerült a sérültek listájára: a madridi AS sportlap értesülései szerint a 22 éves belső védő könnyek között távozott a csapat hétfői edzéséről. Vallejo mindössze két tétmérkőzésen jutott szerephez az idényben, amely alatt ez már a negyedik sérülése.

Santiago Solari vezetőedző a hétvégi bajnokin nem számíthatott Thibaut Courtois-ra, Gareth Bale-re, Toni Kroosra, Marco Asensióra, Marcos Llorentére és Mariano Diazra sem.

A Real szerdán a Leganés ellen lép pályára a Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján – az első meccsen Madridban 3–0-s hazai siker született –, majd szombaton a harmadik Sevillát fogadja a La Liga 20. fordulójának rangadóján.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik