Real Madrid: a vb-ezüstérmes távozási kérelmet adott be

Vágólapra másolva!
2018.07.23. 08:09
null
Mateo Kovacic döntött, ideje továbblépni (Fotó: AFP)
A Marca információi szerint Mateo Kovacic megkérte a Real Madrid nemrégiben kinevezett vezetőedzőjét, Julen Lopeteguit, hogy engedje el a klubtól.

 

A vb-ezüstérmes horvát középpályás már korábban is felvetette a távozás lehetőségét, és a jelek szerint végleg eldöntötte, hogy máshol szeretné folytatni a pályafutását. Kovacic pénteken találkozott a valdebebasi edzőközpontban Lopeteguival, s beszámolt neki a döntéséről.

„Szerettem volna többet játszani a Madridban, mert imádom a futballt, és szeretek a pályán lenni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű bekerülni a kezdőcsapatba, főleg, mert nagyon fiatalon érkeztem. Megértem a helyzetet, de éppen ezért vélem úgy, hogy az a legjobb, ha olyan klubhoz megyek, amelynél lehetőségem lesz rendszeresen játszani kezdőként. Ez egy olyan esély, ami megadadhat nekem, és most szeretnék élni vele” – mondta Kovacic még június végén a Marcának.

A 24 esztendős futballista három évvel ezelőtt az Intertől került Madridba, és bár a teljesítményére sohasem volt panasz, a Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric trió mellett nem tudott alapemberré válni.

Érdeklődőkből nincs hiány, a Bayern München, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City és a United is szóba került már Kovacic kapcsán, aki az előző szezonban 36 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Realban, s átlagosan 51 percet töltött a pályán.

„A probléma az, hogy egy fiatal játékosnak nehéz, ha nem adatik meg a folytonosság, enélkül sohasem leszek képes megmutatni a bennem rejlő potenciált. Persze, hogy nem vagyok boldog, amikor nem játszhatok. Nagyon élveztem a Madridban eltöltött három évet, csodálatos csapattársakkal, trófeák elhódításával... De teljesen nem voltam boldog, mert nem adtam annyit hozzá, mint szerettem volna, és most új kihívást szeretnék” – tette hozzá Kovacic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik