Real: ketten mentek el a partira, Mourinho vigasztalta meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 20:31
null
Partiarcok (balról): Modric, Essien és Carvalho (Forrás: Marca)
Képzeljék el a jelenetet: ül egy asztalnál a világhírű, szülinapját ünneplő labdarúgó. Finomságok, ital, minden, ami kell, előkészítve. És várja a csapattársait. Meg is érkeznek, de csupán ketten. Pontosan ez történt Michael Essiennel a Real Madridnál – olvasható Robert Beasley hamarosan megjelenő könyvében, amely José Mourinhóról szól, és az „Up, Close and Personal” címet viseli.

 

Essien a 30. születésnapját ünnepelte Madridban 2012 decemberében, és ahogy ilyenkor általában szokásos, a csapattársakkal együtt szerette volna emlékezetessé tenni a kerek évfordulót. Emlékezetes is lett, de nem úgy, ahogy szerette volna.

Essien partijára mindössze ketten mentek el, Luka Modric és Ricardo Carvalho, őket még az angol bajnokságból ismerte korábban. A ghánai játékos érthetően nem volt túl boldog, de Mourinho sem, mert ez jelzésértékű volt a csapat egységességét illetően.

A vezetőedzőnek, José Mourinhónak kellett őt megvigasztalnia – mondta a könyv szerzője, Beasley. – Elmondta neki, hogy ez nem a személye ellen történt, és ez nem jelenti azt, hogy a csapattársai nem szeretik őt, csak éppen saját magukkal foglalkoztak, jobb dolguk akadt akkor.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik