Real: Játékstílust változtattam, hogy vonzóbb legyek - Isco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 17:20
Isco elmondása szerint akkor is hitt magában, amikor kimaradt a Real Madrid kezdőcsapatából, és kifejtette, hogyan sikerült magát komplettebb játékossá tennie, annak érdekében, hogy Carlo Ancelotti számára is megkerülhetetlen legyen a gárda összeállításánál.

A korábbi Málaga-középpályás ihletett formában játszik az utóbbi hetekben, az Elche elleni idegenbeli mérkőzésen lecserélésekor a hazai szurkolók állva tapsolták meg.

Isco elmagyarázta, hogyan változtatta meg a játékstílusát annak érdekében, hogy kihagyhatatlan legyen Carlo Ancelotti számára. A középpályás megjegyezte, nem hagyja, hogy a dicséretek a fejébe szálljanak.

„Nem lesz ezzel baj. Nyugodt vagyok és próbálom a csapatot segíteni a pályán és azon kívül is – vélekedett Isco. – Négypontos előnyünk van a Barcelonával szemben, és az, hogy a nevemet éltették büszkévé tesz.”

„Mindig is hittem magamban, de fontos előrelépést tettem a labdavisszaszerzések területén, ezáltal pedig vonzóbb opció lettem az edző számára. Annak érdekében kellett ezt megtennem, hogy helyem legyen a csapatban. Próbálok segíteni a munkámmal és a sok futással. Komplettebb játékossá váltam, de nem akarok sokat beszélni magamról” – tette hozzá a királyi gárda középpályása.

A kimutatások szerint Iscót használta legtöbbször Ancelotti 100 mérkőzéses bajnoki regnálása során.

„Nem tudtam erről, de örülök neki. Most tovább kell dolgoznom, sok van még hátra a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is – mondta Isco, aki korábbi klubja Barcelona elleni sikerére is kitért – Egy kicsit ismét olyan voltam, mint egy Málaga-szurkoló, mert az is vagyok. Köszönöm nektek srácok.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik