Real: itt a királyiak új meze, Casillasszal a képen – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.15. 12:19
null
(Forrás: Real Madrid)
A Real Madrid hivatalosan is bemutatta a 2015–2016-os szezonra készült hazai szerelését, amely a klasszikus hagyományokat követve fehér felsőből és fehér nadrágból áll.

 

A szerelés gyártója és a mezszponzor maradt, az egyetlen apró változás a mez vállainál látható három csík színében fedezhető fel, amely ezúttal ezüstös, szürkés színt kapott, az egy évvel ezelőtti fekete és rózsaszín betétek után.

A Real Madrid Twitter-oldalán mutatta meg az új hazai garnitúrát, a képen helyet kapott Iker Casillas is, így szinte biztosnak tűnik, hogy a spanyol válogatott kapus marad Madridban.

A klub második (idegenbeli) és harmadik számú szerelését hivatalosan még nem mutatták be, a kiszivárogtatott információk szerint előbbi szürke alapszín mellett zöld kiegészítést kap, utóbbi pedig sötétkék lesz.

A hazai mez (Forrás: Real Madrid)
A hazai mez (Forrás: Real Madrid)
Az idegenbeli mez (Forrás: Real Madrid)
Az idegenbeli mez (Forrás: Real Madrid)

 

(Forrás: Real Madrid)
(Forrás: Real Madrid)

A második számú szürke mez a klub hivatalos webshopjában már előrendelhető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik