Real: Ha Zidane azt akarja, hosszabbítunk vele – Pérez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.02. 18:12
Zinédine Zidane-nal szárnyal a Real Madrid, a spanyol csapatot tétmérkőzésen április óta egyetlen gárda sem tudta legyőzni. A vezetőedző jelenlegi szerződése 2018-ig érvényes, de a klub elnöke, Florentino Pérez akár már holnap hosszabbítana a csapattal már edzőként is BL-győztes franciával.

„Zidane már az egész életében hozzánk tartozik, és ha szeretné, hosszabbítunk vele. Aggodalomra semmi ok” – fogalmazott Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke a Real totalnak.

„Zidane a legutóbbi szezonban megváltoztatta az életünket. A munkája mellett a statisztika is mutatja, hogy remekül végzi a dolgát. Ha ő is azt akarja, hosszabbítunk vele” – mondta az elnök.

A klub korábbi legendás játékosa 2016 januárjától vezeti a királyiakat, miután Rafa Benítezt menesztették. Májusban edzőként is megnyerte a Bajnokok Ligáját, a kispadon pedig átlagosan 2.54 pontot szerez mérkőzésenként.

Eddig 48 találkozón irányította a spanyol fővárosi csapatot, ebből 38-at megnyert. A nyolc döntetlen mellett csupán két alkalommal szenvedett vereséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik