Real: 13 évet lehúzott Madridban, a Boltonban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 11:21
Az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderers labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a 22 éves Derik Osede, aki ezt megelőzően tizenhárom évet húzott le a Real Madridnál. A játékos három évre kötelezte el magát.

A középső védő végigjárta a szamárlétrát a Real korosztályos csapatainál éppen úgy, mint a spanyol válogatottban. Utóbbival 2012-ben U19-es Eb-t nyert. (A görögök elleni döntő győztes gólját Jesé Rodríguez szerezte, a csapat másik sztárja Gerard Deulofeu volt.) A madridiak első csapatában tétmeccsen azonban nem tudott pályára lépni – nyári felkészülési tornákon szerepelt ugyan, bajnokin a kispadig jutott –, miként a spanyol felnőttválogatottban való bemutatkozástól is távol van egyelőre. Utóbbiban a jövőt saját maga számára zárta le azzal, hogy idén júniusban kijelentette: kettős állampolgárként a nigériai válogatottban szeretne inkább játszani.

A harmadosztályú Real Madrid Castillában a legutóbbi idényben 22 meccsen kapott lehetőséget a bizonyításra, sokszor a keretbe sem került be, amikor viszont játszott, akkor két kivételtől eltekintve kezdőként, és végig a pályán lehetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik