La Liga: az Atlético könnyedén verte meg kedvenc ellenfelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 13:56
null
Tiago révén már a kilencedik fejes gólt szerezte meg a szezonban a címvédő (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 8. fordulójának vasárnap déli mérkőzésén az Atlético Madrid hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Espanyolt.

A címvédő az első félidő hajrájában törte fel a barcelonai reteszt, Gabi jobb oldali beadása után Tiago fejelte át Kiko Casillát. Ez már a kilencedik fejjel szerzett Atlético-találat volt a szezonban, ezzel pedig a madridiak a legeredményesebbek ebben a kategóriában.

A második játékrész derekán megduplázta előnyét a hazai gárda, a szöglet utáni „flipperezést” követően Mario Suárez Szalai Ádám feröeri találatához hasonlóan magányosan érkezett a hosszún, és közelről bepofozta a 2012 szeptembere óta első bajnoki gólját.

Ez pedig már a 10. Atlético-gól volt az idényben rögzített helyzetet követően, mondani sem kell, hogy ebben is listavezető a címvédő.

A hajrában még Griezmann is növelhette volna a különbséget, de hiába vitte el a kapus mellett a labdát, kiszorított helyzetből az üres kapu helyett a bal oldali kapufát találta el, így újabb gól már nem született.

Az Atlético Madrid kifejezetten szeret az Espanyollal játszani, hiszen ez már a 76. sikere volt a barcelonaiak ellen, ennél többször pedig senki ellen nem nyertek az élvonalban.





PRIMERA DIVISIÓN
8. FORDULÓ
Atlético Madrid–Espanyol 2–0
(Tiago 43., M. Suárez 71.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 8 7 1 22–0 +22 22
2. Real Madrid 8 6 2 30–9 +21 18
3. Valencia 7 5 2 17–4 +13 17
4. Atlético Madrid 8 5 2 1 14–7 +7 17
5. Sevilla 7 5 1 1 13–8 +5 16
6. Celta Vigo 8 3 4 1 13–11 +2 13
7. Málaga 8 3 3 2 7–8 –1 12
8. Villarreal 7 3 2 2 10–7 +3 11
9. Rayo Vallecano 8 3 2 3 11–12 –1 11
10. Almería 7 2 3 2 7–7 0 9
11. Espanyol 8 2 3 3 9–10 –1 9
12. Eibar 8 2 3 3 8–10 –2 9
13. Granada 8 2 2 4 5–12 –7 8
14. Getafe 7 2 1 4 4–11 –7 7
15. Real Sociedad 7 1 2 4 8–11 –3 5
16. Athletic Bilbao 8 1 2 5 5–12 –7 5
17. Elche 7 1 2 4 7–16 –9 5
18. Levante 8 1 2 5 4–20 –16 5
19. Córdoba 8 4 4 5–13 –8 4
20. Deportivo La Coruna 7 1 1 5 8–19 –11 4


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik