Prim. División: az Atlético kikapott a madridi derbin

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 22:53
null
Carrilhónak (fehérben) nem volt sok helye a befejezésre (Fotó: Action Images)
A Rayo Vallecano hazai pályán 2–1-re legyőzte az Atlético Madridot az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.


Az első félidőben a Rayo uralta a mérkőzést, s megérdemelten tett szert kétgólos vezetésre. Az első találatra nem sokat kellett várni, már a 3. percben előnyben volt a hazai együttes. Egy szép akció végén Lassana Bangoura érkezett a hosszú kapufánál, s közelről a szinte üres kapuba passzolt. 1–0


Fél órával később pedig már kettő volt a hazaiak előnye, amikor is Leo Carrilho mindenkit megelőzve közelről perdített a kapuba. 2–0

A Rayo 1994 óta nem nyert odahaza az Atlético ellen. Tizenkilenc évvel ezelőtt 2–1-es sikert aratott a csapat. Ezúttal pedig egy félidő után jó esélye volt a Vallecanónak arra, hogy ismét ünnepelhessen.

Így is történt, a második játékrészben ugyanis hiába erőlködött az Atlético, nem tudott egyenlíteni, és úgy tűnt, hogy gólt sem sikerül szereznie. A Rayo okosan tartotta előnyét, s három ponttal gazdagodott – annak ellenére, hogy Falcao a 95. percben szépített. A találat után a játékvezető egyből lefújta a találkozót, a vendégeknek gyakorlatilag esélyük sem volt a pontszerzésre. 2–1

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
23. FORDULÓ

Rayo Vallecano–Atlético Madrid 2–1 (Bangoura 3., Carrilho 33., ill. Falcao 95.)
KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Espanyol 0–4 (H. Moreno 28., V. Mata 57., Stuani 58., Verdu 75.)
Real Zaragoza–Real Sociedad 1–2 (Apono 92. – 11-esből, ill. Griezmann 11., Agirretxe 32.)
Barcelona–Getafe 6–1 (Alexis Sánchez 6., Messi 13., D. Villa 58., Tello 79., Iniesta 90., Piqué 93., ill. Álvaro 83.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 23 20 2 1 78–26 +52 62
2. Atlético Madrid 23 16 2 5 44–23 +21 50
3. Real Madrid 23 14 4 5 58–22 +36 46
4. Málaga 23 11 6 6 36–21 +15 39
5. Rayo Vallecano 23 12 1 10 33–39 –6 37
6. Valencia 23 11 4 8 32–35 –3 37
7. Real Sociedad 23 10 6 7 37–29 +8 36
8. Betis 22 11 2 9 31–34 –3 35
9. Levante 23 10 3 10 29–35 –6 33
10. Sevilla 23 8 5 10 30–34 –4 29
11. Getafe 23 8 5 10 29–42 –13 29
12. Valladolid 22 8 5 9 32–29 +3 29
13. Espanyol 23 7 7 9 30–34 –4 28
14. Athletic Bilbao 23 7 5 11 29–46 –17 26
15. Granada 23 7 5 11 22–32 –10 26
16. Zaragoza 23 7 3 13 23–33 –10 24
17. Osasuna 23 5 7 11 19–27 –8 22
18. Celta Vigo 23 5 5 13 21–28 –7 20
19. Mallorca 23 4 6 13 23–43 –20 18
20. Deportivo La Coruna 23 3 7 13 27–51 –24 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik