Pérez: A játékosok megmondták, Mourinho volt a legjobb

Vágólapra másolva!
2013.05.28. 16:01
null
Zidane, új edző, igazolások – Florentino Pérez már a jövőt tervezi (Fotó: Action Images)
Közeleg a szezon vége, a spanyol bajnokságból még egy forduló hátravan, de a Real Madridnál már most tervezik a következő szezon legfontosabb elemeit. Florentino Pérez elnök a közelgő választások előtt elmondta, Zinedine Zidane-ra fontos szerep vár az új szakmai stábban, és azt is elárulta, miért nem sikerült a brazil Neymart elhappolni a rivális Barcelona elől. A klubelnök kitért José Mourinho vezetőedzőre is, aki az idény végén távozik Madridból.

 

„Nem tudjuk még, ki lesz az új edző, de azt akarjuk, hogy az új sportkoncepciónk Zidane irányításával valósuljon meg. És amikor meglesz az új edző, ketten együtt vizsgálják majd meg, hogyan lehetne jobbá tenni a csapatot" – mondta Pérez a Cadena Ser El Larguero című műsorában.

Pérez egyelőre csak az eddigi tréner, José Mourinho távozását tudta megerősíteni, az új edző személyéről nem beszélt. A sajtó sokáig Carlo Ancelottit (PSG) tippelte befutónak, de az utóbbi napokban képbe került a Bayern Münchentől hamarosan távozó, a bajorokkal BL-t és bajnoki címet szerző Jupp Heynckes is.

„Nem fizettünk kompenzációt Mourinhónak, a szerződését közös megegyezéssel bontottuk fel. Ez volt mindenki számára a legjobb megoldás. Nem gondolom, hogy lázadás történt Mou ellen. Kettőezer-tíz óta ez a legegységesebb keret, amit láttam. Minden játékos azt mondta nekem, Mourinho volt a legjobb. Magas elvárásai voltak, ami a klub egészére kiterjedt. Nem hinném, hogy a Real Madrid hírnevén csorba esett volna.”

Pérez kitért a mellőzött Iker Casillasra és a más klubokkal szóba hozott Cristiano Ronaldóra is.

„Senkitől sem hallottam, hogy Casillast besúgónak tartaná. Számomra ő a világ legjobb kapusa, de a szezon egy részében az edző úgy vélte, Adán jobb nála. A klub nem tud beleszólni a szakmai döntésekbe. Cristiano esetében mindent megteszünk azért, hogy boldog legyen. Kétségkívül ő a világ legjobbja. Szeretném, ha ő lenne a világ legjobban fizetett futballistája, a Real Madrid pedig rá épülhetne” – nyilatkozta Pérez.

Mint ismert, a brazil tehetség, Neymar nemrég megegyezett a Barcelonával, pedig a Real Madrid is komolyan érdeklődött iránta.

„Három esztendeje volt esélyünk megszerezni Neymart, de végül a Santos hosszabbított vele. Ha a klub gazdasági egyensúlyát nem felrúgva szerződtetni tudtuk volna, megtettük volna, de rengeteg tényezőt számításba kell venni ilyen döntéseknél. Nekünk mintegy 150 millió euróba került volna az átigazolás. Azt nem tudom, a Barcelona mennyiért szerezte meg végül” – mesélte az elnök, aki azt is elmondta, ha nem lesz más jelölt a közelgő elnökválasztáson, akkor jövő héttől újabb négy évre ő marad a Madrid élén.

A nyári átigazolásokra is kitért:

„Szinte biztos, hogy legalább ketten csatlakoznak a kerethez. Erősebbé fogjuk alakítani a keretet, Isco egy nagyszerű játékos, de nem gondolom, hogy rá lenne a legnagyobb szükségünk. Dani Carvajalt szerintem vissza fogjuk vásárolni, ő egy közülünk. Érkezésére nem kell sokat várni.” Hozzátette: Kaká és Xabi Alonso játékát is szeretné tovább élvezni a Madridnál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik