Mourinho: Valami nagyokos miatt fél évre elveszítettük Higuaínt

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 14:32
null
Mourinho törheti a fejét, hogyan állítsa össze a csapatát Higuaín nélkül (Fotó: Action Images)
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője csalódottan nyilatkozott Gonzalo Higuaín helyzetéről, akiről kiderült, hogy mégis meg kell műteni, ahogy azt a blancók orvosai már egy hónapja jelezték. Josep Guardiola, az FC Barcelona trénere a Levante elleni siker után a csúcsot felállító Xavit dicsérte.

Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid hosszú időre elveszítette a porckorongsérvvel bajlódó Gonzalo Higuaínt, akit meg kell műteni, és bár Kaká újra egészséges, José Mourinho vezetőedző dühös, hogy az argentin csatár operációját egy hónapja halasztgatják, mivel hazájában azzal hitegették, hogy nem kell kés alá feküdnie.

„Sajnos olyan csapat vagyunk, amely soha nem számíthatott egyszerre az összes játékosára. Kaká hat hónapig hiányzott, ezért nélküle építettünk egy csapatot, és azt hiszem, most Higuaínnak kell kihagynia hat hónapot, így egy másik együttest kell felépítenünk. A Lyon elleni találkozóig tizennégy meccs vár ránk. Néhány játékosomnak olyan helyen kell majd játszania, amely nem az igazi posztja, és új rendszerben kell futballoznunk" – mondta Mourinho.

„Higuaínnal kapcsolatban egy hónapja az orvosok és én is tisztában voltunk vele, hogy meg kell műteni. Aztán jött valami nagyokos, aki a műtét nélküli felépülésről kezdett magyarázni. Amikor az ember azt hallja, amit szeretne, akkor könnyen elhiszi. A többszöri hazugságból végül valóság lett. Most a nagyokosok meggondolták magukat, Higuaínt pedig meg kell operálni. Nagyon sajnálom őt és a csapatot, de örülök, hogy kiváló orvosok dolgoznak a Real Madridnál, akiknek igazuk volt, a többieket pedig elküldték" – jelentette ki a portugál szakember.

Mourinho azt is elmondta, bár Higuaín hiányzása miatt gondban lesznek a csatárposzton, a klubvezetők arról tájékoztatták, hogy a jelenlegi kerettel kell befejezni az idényt.

A nagy rivális FC Barcelona már lejátszotta a mérkőzését a 17. fordulóban: a Levantét verte meg 2–1-re, így biztosan marad a tabella élén. A klubrekordot felállító Xavi meghatódottan csak annyit mondott a találkozó után, „nagyszerű érzés, hogy szeretnek és tisztelnek. Megtiszteltetés, hogy viselhetem ezt a mezt."

A gránátvörös-kékek vezetőedzője, Josep Guardiola bőbeszédűbb volt a mérkőzés után, de nem volt tökéletesen elégedett a sikert követően, mivel nem volt jó a pálya talaja a Camp Nouban.

„Nem volt olyan a pálya, mint amilyet szerettünk volna. Úgy tűnik, az időjárás nem tett jót neki. Tudom, hogy nemrég cserélték a gyepet, de mindent meg kell tenni, hogy megfelelő legyen a talaj – mondta Guardiola, aki méltatta Xavit. – Lenyűgöző, amit Xavi elért. Én háromszáz meccset játszottam, és azt gondoltam, hogy őrült dolgot vittem véghez. Ha így folytatja, hétszáz találkozóig meg sem áll."

A Levante vezetőedzője, Luis García sem volt elégedett, de ő nem a pálya talajával, hanem Éric Abidal tizenegyes-gyanús megmozdulásával foglalkozott.

„Azt mondják, hogy büntető volt, és ez megváltoztatta volna a meccset. De mindig ez történik velünk, mivel hátrébb sorolnak minket, mint a többieket" – mondta a szakember.

PRIMERA DIVISIÓN
A 17. FORDULÓ MAI PROGRAMJA
Villarreal–Almería 20.00
Zaragoza–Real Sociedad 20.00
Atlético Madrid–Santander 20.00 (Tv: Sport1)
Mallorca–Hércules 20.00
Getafe–Real Madrid 22.00 (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik