Messi többet keres, mint C. Ronaldo; de mit tesz a Real?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.18. 20:52
null
Messi mutatja: a határ a csillagos ég a fizetési versenyben (Fotó: Action Images – archív)
Lionel Messi megállapodott a Barcelonával szerződése meghosszabbításáról – szólt nagyot a hír pénteken, amikor a katalán klub bejelentette a megállapodást. Egybehangzó beszámolók szerint az argentin klasszis így 20 millió eurót vihet haza évente, de mit szólhat ehhez a „csak” 17 milliót kereső Cristiano Ronaldo?

A világ legjobb futballistái, kétségtelen, de mit szólnak a folyószámla-hitelkeretüket a hónap végén rendre kimerítő átlagemberek ahhoz, hogy Lionel Messi immár több mint hatmilliárd forintot tesz zsebre évente (500 milliót havonta, 17 milliót naponta, 700 ezret óránként, még amikor alszik is…).

Cikkünkben nem ezt vizsgáljuk, hanem azt, hogyan viselheti majd Cristiano Ronaldo, hogy nagy riválisa megelőzte őt a fizetési rangsorban. A portugál aranylabdás „csak” 17 millió eurót, vagyis kevesebb mint 5.2 milliárd forintot keres évente, így majd' egymilliárd forinttal „lemaradt” Messihez képest.

Mint ismert, a Real Madrid játékosa tavaly szeptemberben hosszabbította meg a szerződését 2018-ig, és vált Spanyolország legjobban fizetett futballistájává, ám csak egy idényen keresztül birtokolhatta ezt a címet.

„A klub szándéka, hogy a világ legjobban kereső játékosává tegye. Ő az első számú, ahogy ezt korábban már sokszor elmondtuk, és megérdemli, hogy a világ legjobban fizetett futballistája legyen” – nyilatkozta Josep Maria Bartomeu, a Barca elnöke még márciusban Messiről.

A katalánok véghez is vitték a tervüket, és Messi édesapjának (aki a támadó ügynöke is egyben) tárgyalástechnikáját dicséri, hogy sikerült úgy kialkudni a 20 millió eurós fizetést, hogy közben 250 millió euró maradt a sztár kivásárlási ára.

Összehasonlításképp: Ronaldo kivásárlási ára egymilliárd euró (!), amelyet a spanyol sajtó annak idején csak „antisejk klauzulának” nevezett, és amelynek köszönhetően a Real Madrid kiváló tárgyalási pozícióban van, ha valaki netán meg akarja venni a portugált, hiszen ha akarja, akkor ennél alacsonyabb összegért nem engedi el a labdarúgót.

Azon mindenesetre nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben a Real Madrid bejelentené, hogy új szerződést köt Cristiano Ronaldóval. A két spanyol gigász nemcsak a pályán rivalizál.

A LEGJOBBAN FIZETETT FUTBALLISTÁK (millió euró/év)
1. Lionel Messi 20
2. Cristiano Ronaldo 17
3. Zlatan Ibrahimovic 14.67
4. Radamel Falcao 14.15
5. Wayne Rooney 14
6. Thiago Silva 12.15
7. Gareth Bale 9.46
8. Xavi 8.07
9. Andrés Iniesta 8.07
10. Didier Drogba 7.5
Csak a labdarúgók alapfizetését jelöltük, bónuszok és egyéb bevételek nélkül. Források: Independent, ESPN, AS.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik