nemzetisport.hu 2017.06.19 21:11 Frissítve: 2017.06.19 21:45

Málaga: Tajti Mátyás a felnőttekkel kezdi meg a szezont?

Spanyol lapértesülés szerint Míchel, a spanyol élvonalban tizenegyedik helyen végző Málaga vezetőedzője felfigyelt az andalúz klubnál pallérozódó, 19 esztendős Tajti Mátyásra.

 

Két fiatal középpályás, José Carlos és Tajti Mátyás – vagy ahogy a helyi sajtó hívja, Maty – a felnőttcsapattal kezdheti meg a nyári felkészülést – írja a Diario Sur. Állítólag a márciusban kinevezett Míchel le van nyűgözve a Málaga utánpótlásában található tehetségektől, s kérésére José Carlos és Tajti a felnőttekkel tréningezhet a következő szezontól.

A cikk megjegyzi, Tajti Mátyás sokat fejlődött azóta, hogy tavaly nyáron az FC Barcelonától a Málagába szerződött, a bajnokságban 21 mérkőzésen lépett pályára, ebből 13-szor kezdőként.

Tajtiról azt írja a lap, hogy inkább a támadásokban jeleskedik, mintsem a védekezésben, nagyszerűen hozza helyzetbe társait, s legnagyobb erőssége – José Carloshoz hasonlóan – a dinamizmusa, lendületessége.

Az 1998-as születésű Tajti májusban kipróbálhatta magát a felnőttek edzésén:

 

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.18 11:40:29

Spanyol labdarúgás FÜZESI BÁLINT, PINCÉSI LÁSZLÓ

Két exújpesti játékossal rajtol a La Liga 2017–2018-as idénye.

2017.08.17 23:58:09

Spanyol labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. A csúcsra minden irányból fel lehet jutni.

2017.08.16 22:25:32

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az európai után a spanyol Szuperkupa is a Real Madridé, két mérkőzésen öt gólt kaptak Messiék.

2017.08.13 16:39:58

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Talán túl sok a pénz a katalánoknál, Bale marad, az Atlético készíti a helyet, eközben a Valencia...

2017.08.13 20:47:02

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Piqué öngólja után Messi betalált Barcelonában, Ronaldo szintén, majd pirosat kapott – Asensio-bomba volt a slusszpoén.