La Liga: „Zidane megváltoztatta a Real Madrid mentalitását”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 10:11
Alessandro Del Piero, a Juventus és az olasz válogatott korábbi játékosa szerint a Real Madridot irányító Zinédine Zidane a kinevezése óta fantasztikus munkát végez a spanyol klubnál, amely már csak egy ponttal marad el az éllovas Barcelonától.

A francia szakember januárban vette át a csapatot a mindössze hét hónap után távozó Rafa Beníteztől, irányítása alatt a Real hátránya egy pontra csökkent a spanyol bajnokságban az éllovas Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig bejutott az elődöntőbe, ahol a Manchester Cityvel mérkőzik meg a fináléba kerülésért.A francia szakember januárban vette át a csapatot a mindössze hét hónap után távozó Rafa Beníteztől, irányítása alatt a Real hátránya egy pontra csökkent a spanyol bajnokságban az éllovas Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig bejutott az elődöntőbe, ahol a Manchester Cityvel mérkőzik meg a fináléba kerülésért.

A „feltámadásban" Del Piero szerint elévülhetetlen érdemei vannak Zidane-nak, aki érkezése óta csodát művel a csapattal.

„A véghezvitt munkája és a felkészültsége is bámulatos. Borzasztóan nehéz ezt megcsinálni ilyen rövid időn belül. Megváltoztatta a Madrid mentalitását, ebbe a csapatot és a szurkolókat is beleértem. Sok sikert kívánok neki a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában" – mondta a Juventus ikonikus futballistája, akit meglepett a Barcelona visszaesése.

„Ha bárki kijelentette volna két héttel ezelőtt, hogy a Barca ilyen sok pontot hullajt el a ligában vagy kiesik a BL-ből, biztosan nem hiszem el neki. De ez teszi széppé a labdarúgást, a csapatoknak komoly kihívás lesz a hajrá, amit még többen figyelemmel kísérnek majd" – vélekedett a korábbi 91-szeres olasz válogatott játékos.

Del Piero 1993 és 2012 között erősítette a Juventust, ez idő alatt a torinói klub emblematikus figurájává vált. A csapattal nyolc bajnoki címet szerzett a Serie A-ban, egyet pedig a Serie B-ben. A Bajnokok Ligáját egyszer hódította el a csapattal, de emellett még háromszor szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik