La Liga: távozik a Leganés legendás edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 15:13
null
Asier Garitano nem hosszabbítja meg lejáró szerződését (Fotó: AFP)
A szezon végén távozik posztjáról Asier Garitano, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Leganés vezetőedzője.

 

 

A 48 éves szakember kedden jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, s öt idényt követően elhagyja az együttest, amelyet a harmadosztályból vezetett fel a La Ligába, s tavaly, valamint idén is kiharcolta a bennmaradást.

„A város fogadott fia, Asier Garitano örök emléket hagyott minden kollégájában, játékosában és a szurkolókban egyaránt” – áll a klub közleményében.

A Leganés amellett, hogy megmenekült a kieséstől, ebben a szezonban a sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-győzelmére hajtó Real Madridot elbúcsúztatta a Király-kupában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik