La Liga: Suárez triplázott, a Barca zseniális gólokat lőtt

Vágólapra másolva!
2016.02.14. 22:20
null
Suárez három gólt lőtt, de Messi volt a Barca karmestere (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 24. fordulójában a címvédő és listavezető Barcelona parádés második félidei játékkal 6–1-re legyőzte a Celta Vigót. A katalánoknál Luis Suárez triplázott, a harmadik gólját azután szerezte, hogy Lionel Messi egy tizenegyesnél kapura lövés helyett legurította a labdát.

A Barca a reváns reményében (is) lépett pályára vasárnap este a Camp Nouban a Celta Vigo ellen, hiszen a vendégcsapat az őszi mérkőzésen hatalmas meglepetésre 4–1-re kiütötte a katalán óriást. A Celta azonban baljós előjelekkel várta az összecsapást, négy játékosa eltiltás, kettő pedig sérülés miatt nem állt Eduardo Berizzo vezetőedző rendelkezésére.

A Celta ennek ellenére nem bizonyult könnyű falatnak – legalábbis az első félidő alapján…. Bár a Barca a papírformának megfelelően jóval több lehetőséget dolgozott ki, a vigóiaknak is adódtak helyzeteik. Claudio Beauvue kapáslövésénél nagyot kellett védenie Claudio Bravo kapusnak.

Az első gólt a 28. percben a Barcelona szerezte: Lionel Messi szabadrúgásból gyönyörűen csavart a bal felső sarokba. Ez volt az ötszörös aranylabdás klasszis huszadik szabadrúgásból lőtt találata a Barcában, ezzel megelőzte a 19 gólos Ronaldinhót. 1–0

A vendégek nem érdemtelenül egyenlítettek: Jordi Alba kihúzta John Guidetti lábát a tizenhatoson belül, aki magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt. 1–1

Ez volt az első tizenegyes a bajnokságban, amit a Barca ellen fújtak be.

A második félidőben a Celta egyenlíthetett volna, ám a Barca szerzett ismét vezetést. Messi zseniálisan emelt Luis Suárez elé középen, aki dropból a jobb felső sarokba helyezte a labdát. 2–1

A Celtának ezután is volt két relatíve nagy helyzete, de elpuskázta, ellenben Suárez a 75. percben második gólját jegyezte, miután Messi újabb remek átadását követően Neymar lövését piszkálta közelről az üres kapuba. 3–1

Ami pedig ezután jött, arra nehéz jelzőket találni… Messi az alapvonalon hihetetlenül pazar megkerülős csellel jutott túl egy védőn, aki szabálytalanul állította meg. Messi a tizenegyest óriási meglepetésre nem lőtte kapura, hanem legurította a labdát a lendületből érkező Suárez elé, aki így könnyedén megszerezte harmadik gólját. Hihetetlen jelenetek, mint annak idején Johan Cruyffék… 4–1



A hajrában a csereként beálló Ivan Rakitic, illetve Neymar is szerzett egy-egy gólt, így a Barca 6–1-re kiütötte a Celtát, s visszavágót az őszi vereségért, de ami fontosabb: továbbra is vezeti a táblázatot.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A címvédő Barcelona a 25. fordulóban Gijónban vendégeskedik. A katalánok sikere papírforma, ennek megfelelően viszont a fogadóirodáknál jól fizet a hazai győzelem.

LA LIGA
24. FORDULÓ
Barcelona–Celta Vigo 6–1 (Messi 28., L. Suárez 59., 75., 81., Rakitic 84., Neymar 91., ill. Guidetti 39. – 11-esből)
KORÁBBAN
Eibar–Levante 2–0 (Bastón 38., Adrián 58.)
Getafe–Atlético Madrid 0–1 (Torres 2.)
Sevilla–Las Palmas 2–0 (Banega 69., Gameiro 75.)
Real Sociedad–Granada 3–0 (Mikel Oirzabal 21., 60., Jonathas 45.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 23 18 3 2 62–18 +44 57
2. Atlético Madrid 24 17 3 4 35–11 +24 54
3. Real Madrid 24 16 5 3 70–23 +47 53
4. Villarreal 24 14 6 4 30–18 +12 48
5. Sevilla 24 11 7 6 34–24 +10 40
6. Eibar 24 10 6 8 38–31 +7 36
7. Athletic Bilbao 24 10 5 9 35–34 +1 35
8. Celta Vigo 24 10 5 9 35–42 –7 35
9. Deportivo La Coruna 24 6 14 4 33–30 +3 32
10. Real Sociedad 24 8 6 10 34–34 0 30
11. Málaga 24 8 6 10 21–21 0 30
12. Valencia 24 6 10 8 28–25 +3 28
13. Getafe 24 7 5 12 26–36 –10 26
14. Betis 24 6 8 10 18–33 –15 26
15. Rayo Vallecano 24 6 6 12 32–49 –17 24
16. Sporting Gijón 23 6 5 12 26–38 –12 23
17. Espanyol 24 6 4 14 21–48 –27 22
18. Las Palmas 24 5 6 13 23–38 –15 21
19. Granada 24 5 5 14 25–49 –24 20
20. Levante 24 4 5 15 21–45 –24 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik