Nem élt az emberelőnnyel a Barcelona, csak ikszelt a Sevilla otthonában

Vágólapra másolva!
2021.12.21. 21:20
null
Esőben, kelőben (Fotó: AFP)
A La Liga 4. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Sevilla 1–1-et játszott odahaza a Barcelonával.


SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
Sevilla–Barcelona 1–1 (1–1)
Sevilla,
Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, 31 358 néző. V: Cerro Grande
Sevilla:
Bono – Koundé, D. Carlos, Fernando Reges, K. Rekik – J. Jordan, Delaney (Augustinsson, 86.), Rakitic (Gudelj, 70.) – Ocampos (Fattore, 90+2.), Mir (en-Nesziri, 69.), Alejandro Gómez (Juanlu Sánchez, 86.). Vezetőedző: Julen Lopetegui
Barcelona: Ter Stegen – R. Arajúo, Piqué, Eric García (Lenglet, 72.), Alba – Gavi, Busquets, F. De Jong (L. de Jong, 85.) – O. Dembélé, Jutgla (Nicolás González, 72.), Abde. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Alejandro Gómez (32.), ill. R. Araújo (45.)
Kiállítva: Koundé (64.)

A rengeteg sérült ellenére is optimista volt Xavi a Sevilla elleni rangadó előtt, mintha csak a két csapat legutóbbi eredményeinek böngészése tette volna ilyen derűlátóvá. Sokkal jobban és veszélyesebben játszottak a katalánok az első félidőben, többet volt náluk a labda, a hazaiak csak kétszer veszélyeztették az ellen kapuját, ők 15-ször, ehhez képest egy egyes döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

Mindkét csapat szöglet után volt eredményes: előbb a volt barcás Ivan Rakitic ravasz szögletét rúgta a kapuba Alejandro Gómez, Abdét és Ferran Jutglát megelőzve, majd a 45. percben Ronald Araújo egyenlített egy remekbe szabott fejes góllal.

A balszélső Gómez és a jobbszélső Lucas Ocampos többször is mentett a saját ötöse környékén, ez sokat elárul a Sevilla taktikájáról és főleg hozzáállásáról. A szünet után belehúztak, de Thomas Delaney lábbal és fejjel is elrontott egy-egy helyzetet, majd Bono majdnem beejtette magának Ousmane Dembélé egyik szögletét, de megúszta, elérte még a labdát a gólvonal előtt.

Végig szakadt ugyanis az eső, de ez sem hűtötte le a megfelelő mértékben Jules Kundét, aki egy bedobás elvégzése címén abszolúte forró fejjel arcon vágta a labdával az őt előtte hátulról meglökő Jordi Albát. Hatalmas esélyt kapott a győzelemre a Barcelona, Xavi beküldte a pályára Nicolás Gonzálezt, majd az utolsó tíz percre lehetőséget adott a Sevillától kölcsönkapott Luuk de Jongnak is.

Abde szép beadását a jobb felső mellé fejelte hét méterről Gavi, Dembélé lövése a kapufán csattant, Luuk de Jong közeli fejese a kapusé lett, a 97. percben Alba 19 méteres lövése dettó.

Nem élt a lehetőségeivel a katalán csapat, nagyon várta már a hármas sípszót a Sevilla.

 


 

Korábban
Villarreal–Alavés 5–2 (Gerard Moreno 18., 88., Dia 27., 76., Pino 79., ill. Pons 44., Joselu 65.)


 

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid18134139–15+2443
2. Sevilla18115229–13+1638
3. Betis18103532–21+1133
4. Rayo Vallecano1893626–18+830
5. Atlético Madrid1785428–20+829
6. Real Sociedad1885520–200 29
7. Barcelona1877429–22+728
8. Valencia1877430–26+428
9. Villarreal1867526–20+625
10. Athletic Bilbao1859416–14+224
11. Espanyol1865720–21–123
12. Osasuna1857617–22–522
13. Celta Vigo1855820–22–220
14. Mallorca1848617–27–1020
15. Granada1747621–25–419
16. Getafe1836912–20–815
17. Elche1836918–27–915
18. Alavés18431115–29–1415
19. Cádiz1828815–31–1614
20. Levante1881019–36–178

 

PERCRŐL PERCRE


Előző 29 meccsén csak egyszer kapott ki a Sevilla ellen a Barca, de a Sevilla veretlen maradt előző 11 hazai bajnokiján. A Barca előző 8 idegenbeli bajnokijából csak 1-et tudott megnyerni.

Gómez elárulta a mérkőzés után, ezt a szögletvariációt ma délelőtt találták ki!

 



Araújo a mérkőzés legjobbja.

90+8. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!


90+7. perc Még egy szöglet a végére, Dembélé beadása után Alba elé fejelik a labdát, aki ballal19-ről Bono ölébe szúrja a labdát.

LdJ 94 meccsen 19 gólt szerzett a Sevillában, 5 gólpassz mellett.

90+5. perc
Dembélé jobb oldali beadását nem éri el fejjel Fernando, Jordán szó szerinti öleléséből hétről kapura fejel De Jong... a kapusé!

90+2. perc Valentino Fattore be, Ocampos le, újabb újonc.

Hat perc a ráadás!

90. perc
Ocampos elfut a jobb szélen, bedob egy műesést Piqué mellett... tovább. Jogosan.

88. perc Juanlu Sánchez kap sárga lapot Abde ellökéséért.

86. perc A ligaújonc Juanlu Sánchez és Ludwig Augustinsson be, Gómez és Delaney le. Előtte egy perccel Luuk de Jong be, F. de Jong le.

84. perc NINCS BENT EZ SEM, Dembélé ismét megvillan, jobbról középre cselez, 18-ról ballal kapura lő, de a jobb oldali kapufán csattan a félmagasan szálló labda.

Lenglet anno 73 meccset játszott a Sevillában. 5.4 millió euróért vették, 35.9 millióért adták el, a Barcának.

80. perc Nagy fölényben maradt a Barca, de nem veszélyes... eddig, mert Abde remek peadását Gavi ötről a léc fölé fejeli!

76. perc Gavi megrúgja Fernandót, aki felszabadított előle az ötösön Abde beadása után. Eltiltás neki is...

73. perc Abde kap sárga lapot Gudelj megrúgásáért.

72. perc Clément Lenglet Garcíát, Nicolás González Jutglát váltja.

72. perc Dembélé kissé jobbról ballal a jobb alsó mellé lő, 22-ről, 1 méternyivel.


69. perc Jusszef en-Nesziri is a pályán, közben lesérült García is, ápolás a pályán. Mir jön még le.

68. perc De visszatér még, fellökik... most maga Xavi segíti fel. Mir aztán nagyot rúg Garcíába. Erősen bikaviadal jellegű pár sevillai megmozdulás.

66. perc Rakitic a földön, csere lesz, Nemanja Gudelj váltja majd.

64. PERC ILYEN NINCS, JULES KOUNDÉ egy bedobás elvégzése helyett Alba fejéhez vágja a labdát, abszolúte idegi alapon. Alba meglökte őt hátulról előtte, de száz ilyen van egy mérkőzésen, a válasz meg... NAGY ESÉLYT KAPOTT A BARCA!

62. perc Abde lő az ötös bal sarka elől ballal jócskán a rövid felső sarok mellé.

61. perc Araújo szereli a jobb szélen Gómezt egy mesteri becsúszással, kirúgás.

58. perc HOPP, Dembélé bal oldali, jobblábas szögletét majdnem beejti magának Bono!

53. perc Piqué és Rakitic összerúg felugrás közben, ápolás.

52. perc Jordán passzával elfut a jobbon Mir García mellett, és jobbal az oldalhálóba lő, tízről. De beleért a védő, Rakitic jobb oldali, jobblábas szabadrúgását Delaney hétről a léc fölé fejeli! De Jong nem ugrott fel mellette...

50. perc Araújo szereli a balon a felfutó és már éppen beadó Gómezt. Kisszöglet, Gómez beadását Delaney ballal a jobb alsó mellé rúgja kapásból az ötös jobb sarkánál.

46. PERC FOLYTATJUK!


A Sevilla előző 5 hazai meccsén nem verte meg a Barcát, az utolsó kettőn gólt sem szerzett. A Barca ebben az évszázadban 20 itteni meccséből 11-et megnyert, 6 iksz mellett.


ÓMEN... A Sevilla előző 28 meccséből 21-et elbukott a Barca ellen. Volt 6 iksz is, egyszer nyertek, még 2015-ben.

A Barca az első 16 fordulóban nem szerzett gólt szöglet után, az előző forduló után ismét megtörtént ez. Fejben egyre jobbak...

 



Forrás: Weltfussball

 



E párharc legjobb góllövői:
Lionel Messi 38
César Rodríguez 16
Guillermo Campanal 14
Juan Arzá 13
Luis Suárez 11


45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. PERC ITT A GÓL, RONALD ARAÚJO a jobb alsóba fejel az ötösről egy jobb oldali Dembélé-szögletet. Kissé jobbról, Fernandót túlugorva. 1–1!

Rakitic anno 310 meccsen 35 gólt szerzett a Barcában, 42 gólpassz mellett.


42. perc
Gómez hátulról becsúszva felrúgja Dembélét, sárga lap... nincs. Piqué hiába fut előre "lelkizni". A 16-os jobb sarka elől járó szabadrúgást Alba a hosszú felső mellé nyesi.

40. perc Dembélé jobbról jobbal középre kanyarintja a labdát, amelyet az ötös bal sarka elől a kapushoz fejel Abde.


39. Alba lő a 16-os elől ballal a léc fölé, Carlos éppen hozzá fejelt egy szögletet, kvázi Bono elől.

38. perc Dembélé megvillan, két jó csel után jobbal kapura lő az ötös jobb sarkáról, de ment a bevetődő Rekik!

36. perc Gómez beadását Mir elől elkapja Ter Stegen... de kiejti a labdát, szerencséjére Fernando nem számít erre, három méterre a bal alsótól csak belekap ballal a labdába.

35. perc Thomas Delaney kap sárga lapot Gavi megrúgásáért.

34. perc Gavi elé nagyon szépen vetődik ki Bono, Ocampos megrúgja őt véletlenül. Fejen.


32. PERC NAGYON ÉRDEKES GÓL! Rakitic jobbról jobbal laposan ad be egy szögletet, ALEJANDRO GÓMEZ jobbal a jobb alsóba lő kissé jobbról, 11 méterről. Abde és Jutgla mellől: 1–0!

30. perc Dembélé lő ballal a bal alsó felé 18-ról, kissé jobbról, Bono vetődve véd, Carlos meg takarít.

A mai Ter Stegen 300. meccse a Barcában. A klubrekord a kapusok között: Víctor Valdés 535-je. Andoni Zubizarreta 410-nél járt, 387-tel zárt Ramallets, 331-gyel Sadurní.

25. perc Gómez szerel balhátvédként. Ilyen ma a Sevilla.


Lopetegui 1994 és 1997 között volt barcás, többek között Sergio Busquets apjával, Carles Busquetsszel harcolt a kezdőért. De Lopetegui csak 10 meccsen lépett pályára a csapatban.

22. perc Most meg csoda ideges, mert Carlos indítását Mir jobbal a bal felsőbe rúgja 12-ről, de les.

Lopetegui igen aktívan irányítja csapatát a szakadó esőben ugrálva.

20. perc Alba bedob egy pocsék cselt a balon, kontra... de ez is hamar elhal.

17. perc Fernando blokkolja a 16-oson nyújtott lábbal Jutgla 21 méteres lövését, a szöglet Garcíáról Jutgla elé csorog az ötösre, de a fiatal csak belekap a labdába... az pedig Bonóhoz gurul.

14. perc Alba ad be balról ballal, és kissé jobbról, négy méterről a kapushoz fejeli a labdát a bevetődő De Jong. Gavi lő nem sokra rá kapura középről, 19-ről, de fölé.

12. perc Gómez szépen megy el a balon, csak Mir akadályozza, a beadását kivágja becsúszva Piqué. Jutgla megindul középen, 24-ről jobbal a jobb alsó mellé lő.

11. perc Sergio Busquets kap sárga lapot Ocampos felrúgásáért. Eltiltás.

6. perc Rekik rúg nagyot Dembélébe, becsúszva, páros lábbal. A sértett ad be jobbról, jobbal, Jutgla 12-ről a léc fölé fejel, másfél méternyivel. Rekik ment neki a levegőben igen rutinosan.

4. perc Gómez esik rosszul, a keze fáj.

2. perc Abde beadása veszélyes, de figyel Fernando, majd Ter Stegen old meg lábbal egy nehéz helyzetet.

Szakadó esőben, kis ködpamacsok is szemtelenkednek itt-ott.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek gránátvörös-kék mezben nadrágban.


Anthony Martial a Sevillában folytatná karrierjét –
írja a Sky Sports. Az angol lap emlékeztet, a Manchester United támadóját az elmúlt hónapokban az FC Barcelonával, az Atlético Madriddal és a Juventusszal is összeboronálták, ám a futballista a több játéklehetőség reményében Sevillát választaná.

Sánchez 2011 és 2014 között futballozott a gránátvörös-kékeknél, 141 meccsen 46 gólt szerzett és kiosztott további 27 gólpasszt is. Később az Arsenalnál töltött el eredményes éveket, 2018-ban 34 millió euróért és Henrih Mhitarjan játékjogáért cserébe került a Manchester Unitedhoz, amelynél azonban már kevésbé alakultak jól a dolgai. Végül egy kölcsönvétel után 2020 őszén ingyen szerződött Milánóba.

A goal.com értesülései szerint egy három klubon átívelő csereüzlet lehet a megoldás. A Barcelona ugyanis volt játékosára, a jelenleg az Internél futballozó Alexis Sánchezre vetett szemet, jó eséllyel elengednék őt az olaszok. A cserealapot Luuk de Jong jelentené. A rutinos holland azonban csak kölcsönben futballozik a katalánoknál, a játékjoga a Sevillát illeti. Így most az a terv, hogy a három csapat egymás között megállapodik arról, hogy az Inter a Barcelonáéval megegyező feltételek mellett kölcsönkapja De Jongot, a Barcelona pedig Sánchezt, miközben a Sevilla is pénzénél marad, új esélyt és így plusz játéklehetőséget biztosítva a hollandnak.

Szívizomproblémája miatt Sergio Agüero bejelentette visszavonulását. Azzal, hogy az argentin csatár hivatalosan is kivált, még égetőbb lett a kérdés Xavi Hernándezék számára, honnan és hogyan találjanak plusztámadót januárban. Ráadásul úgy, hogy igencsak szűkös anyagi lehetőségei vannak a klubnak és így a vezetőedzőnek is.


Egy kis örökmérleg: 176 mérkőzés, 41 seveillai és 98 barcelonai sikerrel, 213, ill. 363 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Sevillától a Barcelonához:

2021, Luuk de Jong, kölcsönbe
2018, Clément Lenglet, 35.900.000 euró
2015, Aleix Vidal, 17.000.000
2014, Ivan Rakitic, 18.000.0000
2010, Adriano, 9.500.000
2008, Seydou Keita, 14.000.000
2008, Dani Alves, 35.500.000
1990, Nando
1988, Ricardo Serna
A Barcelonától a Sevillához:
2020, Ivan Rakitic, 1 500 000
2018, Munir El Haddadi, 1 050 0000
2018, Aleix Vidal, 9 300 000
2014, Gerard Deulofeu, kölcsönbe
2014, Denis Suárez, k.
2011, Martín Cáceres, 3.000.000
2010, Martín Cáceres, kölcsönbe, 500.000
2005, Javier Saviola, k., i.
1996, Robert Prosinecki, 1.670.000
1993, Quique Estebaranz, 1.000.000
1993, Miquel Soler
1990, Juan Carlos Unzué
1967, Endériz


Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Jesús Navas, Montiel, Óliver Torres, Erik Lamela és Suso sérült, a vendégektől Moussa Wagué, Sergino Dest, Yusuf Demir, Martin Braithwaite, Ansu Fati, Pedri, Memphis Depay és Sergi Roberto maródi.

Az elmúlt években a Barcelona egyértelmű fölényben volt a Sevillával szemben. A hazaiak hiába nyertek 2019-ben és az idén is egy-egy kupameccsen, végül mindkét esetben a Barca ment tovább. Bajnoki mérkőzésen 2015 októberében győzedelmeskedtek legutóbb. Az viszont a Sevilla mellett szól, hogy otthon kiváló formában van, 7–1–0 a mérlege, csak az Alavés csapatával nem bírt. A Barcelona ezzel szemben csak egy sikert könyvelt el vendégként (1–4–2).
Sevilla–Barcelona 2018–2019: 2–4, 2–4, kupa: 2–0, 1–6, Szuperkupa: 1–2, 2019–2020: 0–0, 0–4, 2020–2021: 0–2, 1–1, kupa: 2–0, 0–2 (hosszabbítás után 0–3)


Reménykedik a Sevilla. Lucas Ocampos (27), Gonzalo Montiel (24) és Diego Carlos (28) pályára lépése is bizonytalan volt a Sevilla Barcelona elleni, kedd esti bajnokiján. Mindhárom futballista sérüléssel küzd, felépülésük kétséges a bajnoki versenyfutás szempontjából fontos rangadóra.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SEVILLA–BARCELONA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik