La Liga: rekordot döntött az ismét gálázó Barcelona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.30. 22:30
null
Gálázott a Barcelona – Lionel Messiék 4–0-ra legyőzték a Betist (Fotó: AFP)
A Barcelona hazai pályán magabiztos, 4–0-s sikert aratott a Real Betis ellen a La Liga 17. fordulójában, és ezzel ismét vezeti a bajnokságot.

Az összecsapás előtt 12. helyen álló Betis nem tudta megnehezíteni a félelmetes formában lévő Barcelona dolgát. A gránátvörös-kék csapat rögtön a vendégek térfelére „telepedett”, a Betis nem is bírta sokáig a nagy nyomást.

A 29. percben egy középre ívelt labdára Lionel Messi csapott volna le, ám az őt megelőző Antonio Adán – a zöld-fehérek kapusa – amellett, hogy a labdát elütötte, vállal eltalálta Messit, Inaki Bikandi játékvezető pedig tizenegyest ítélt.

Neymar vállalta magára a feladatot, ám a rúgás pillanatában elcsúszott, így kísérlete a felső kapufán csattant, a lécről visszapattanó labdát viszont a tisztázni igyekvő Heiko Westermann egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába lőtte (1–0).

A következő találatra csupán három percet kellett várni, ekkor a Messi, Neymar páros varázsolt. A befejezés az argentin sztár nevéhez fűződik, miután Neymar kiválóan adta középre a labdát az éppen érkező társa elé, akinek nem volt nehéz dolga, az üres kapuba gurított (2–0).

Messi az 500. tétmérkőzésén lépett pályára, ennél jobban nem is ünnepelhette volna a jubileumot.

A gránátvörös-kékek kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre, és szinte el sem sem kezdődött a második játékrész, már jött is a harmadik találat – az MSN harmadik tagja is megvillant!

A vendégek egyik védője húsz méterre a saját kapujától eladta a labdát, Sergio Busquets rögtön indította Luis Suárezt, aki nem hibázott: tíz méterről higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt (3–0).

A 83. percben ismét az uruguayi volt a főszereplő, a Neymarral való kényszerítőzés végén – Neymar zseniális mozdulattal sarkazta a labdát a csatár elé – Suárez közvetlen közelről talált be (4–0).

A Barca négy gólja azt jelenti, hogy a gárda a 2015-ös naptári évben összesen 180-szor volt eredményes, erre pedig egyetlen csapat sem volt még eddig képes.

Luis Enrique együttese könnyedén megszerezte a három pontot, 38 egységével pedig vezeti a La Ligát az Atlético és a Real Madrid előtt úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint két riválisa.

A többi pályán
A Getafe nem bírt a Deportivóval, az Athletic viszont – ha nem is könnyen – idegen környezetben, egy góllal legyőzte a Celta Vigót.


SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ

Barcelona–Betis 4–0 (Westermann 29. – öngól, Messi 33., Suárez 46., 83.)
Getafe–Deportivo La Coruna 0–0
Celta Vigo–Athletic Bilbao 0–1 (García 71.)
Real Madrid–Real Sociedad 3–1 (C. Ronaldo 42. – 11-esből., 67., Vázquez 86., ill. Bruma 49.)
Levante–Málaga 0–1 (Duda 80.)
Sevilla–Espanyol 2–0 (Immobile 16., Banega 41.)
Rayo Vallecano–Atlético Madrid 0–2 (Correa 88., Griezmann 90.)
Eibar–Sporting Gijón 2–0 (Keko 55., Bastón 62.)
Las Palmas–Granada 4–1 (Tana 32., Araújo 50., Viera 80. – 11-esből, Lombán 92. – öngól, ill. Penaranda 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 12 2 2 40–15 +25 38
2. Atlético Madrid 17 12 2 3 24–8 +16 38
3. Real Madrid 17 11 3 3 45–16 +29 36
4. Celta Vigo 17 9 4 4 28–23 +5 31
5. Villarreal 16 9 3 4 21–15 +6 30
6. Deportivo La Coruna 17 6 9 2 25–16 +9 27
7. Athletic Bilbao 17 8 3 6 25–18 +7 27
8. Sevilla 17 7 5 5 23–19 +4 26
9. Eibar 17 6 6 5 21–19 +2 24
10. Valencia 16 5 7 4 21–14 +7 22
11. Málaga 17 5 5 7 11–14 –3 20
12. Betis 17 5 5 7 13–23 –10 20
13. Espanyol 17 6 2 9 16–28 –12 20
14. Getafe 17 4 5 8 18–26 –8 17
15. Real Sociedad 17 4 4 9 18–25 –7 16
16. Las Palmas 17 4 4 9 16–24 –8 16
17. Sporting Gijón 16 4 3 9 15–25 –10 15
18. Granada 17 3 5 9 18–31 –13 14
19. Rayo Vallecano 17 4 2 11 18–39 –21 14
20. Levante 17 2 5 10 12–30 –18 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik