La Liga: Megérdemeljük a bajnoki címet – Luis Enrique

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 12:13
null
A Camp Nou közönsége bajnoki címre vágyik (Fotó: AFP)
Luis Enrique, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) egy fordulóval a vége előtt első helyen álló FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata megérdemli az aranyérmet. Zinédine Zidane, a második helyen álló Real Madrid trénere optimista az utolsó játéknapot illetően, Diego Simeone, a bajnoki címért folytatott versenyből kiszálló Atlético Madrid mestere pedig büszke tanítványaira.

 

 

Két csapatnak maradt esélye megnyerni a La Liga 2015–2016-os idényét, mivel az Atlético Madrid 2–1-re kikapott a már biztos kieső Levante otthonában, a listavezető Barcelona, illetve a Real Madrid viszont egyaránt győzelmet aratott. A címvédő katalánok 5–0-ra diadalmaskodtak a városi rivális Espanyol ellen, míg a „királyi gárda” 3–2-re a Valencia felett.

MÓDOSULT A 38. FORDULÓ PROGRAMJA
A bajnoki cím szombaton dől el, a kiesés másnap

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője: – „Jól játszottunk, nagyszerű eredményt értünk el egy olyan időszakban, amikor hatalmas a nyomás rajtunk és a többi csapaton is. A lehető legjobban jöttünk ki a helyzetből, a szurkolók jól szórakoztak az idény utolsó hazai bajnokiján. A Granada otthonában meg kell szereznünk a bajnoki címet, amit megérdemlünk. Számunkra érdektelen, hogy az Atléticónak elszállt az esélye az aranyéremre. Ha nem mi végzünk az első helyen, akkor mindegy, hogy ki. Persze nem bántam volna, ha a Valencia egyenlít a Real Madrid ellen. Az Atlético félelmetesen jó idényt produkált, bár a bajnoki trófeára nincs sansza, a Bajnokok Ligájában diadalmaskodhat.”

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője: – „A célunk eddig a második hely megszerzése volt, most pedig elsők akarunk lenni. Habár a Granada már biztonságban van, biztos vagyok benne, hogy az utolsó mérkőzésén is odateszi magát. Nekünk a Deportivo elleni összecsapásra kell koncentrálnunk, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. Optimista vagyok, mint mindig, egy meccs van hátra a bajnokságból, bármi megtörténhet. Természetesen lesz változtatás az összeállításban, de jelenleg kizárólag a Depor elleni mérkőzés jár a fejünkben. Tizennégy napunk lesz felkészülni a BL-döntőre, ráérünk az utolsó forduló után felkészülni rá.”

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője: – „Hatalmas elismerés jár a Levante futballistáinak, akik annak ellenére harcoltak a győzelemért, hogy csapatuk biztosan kiesik az élvonalból. Ez a futball szépsége. Nehéz megmagyarázni a vereségünk okát, nem foghatjuk a BL-elődöntő miatti fáradtságra. Egy mérkőzésre voltunk attól, hogy a Barcelonával és a Real Madriddal tartsuk a versenyt, néhány éve már tíz fordulóval a bajnokság vége előtt esélytelenek voltunk. Egyre közelebb kerülünk a két riválishoz. Elmondhatatlanul fontos, amit elértünk, ezen az úton kell továbbhaladnunk. Büszke vagyok a játékosaimra, a lehető legszebb módon szeretnénk befejezni az idényt.

SPANYOL LA LIGA
38. FORDULÓ
Május 13., péntek

20.30: Valencia–Real Sociedad
Május 14., szombat
17.00: Deportivo La Coruna–Real Madrid (Tv: Sport2 – élő gólkövetés; felvételről a Barca meccse után)
17.00: Granada–Barcelona (Tv: Sport2)
19.30: Athletic Bilbao–Sevilla
19.30: Atlético Madrid–Celta Vigo (Tv: Sport2, felvételről a Depor–Real után)
Május 15. vasárnap

12.00: Málaga–Las Palmas (Tv: Sport2)
17.00: Sporting Gijón–Villarreal
17.00: Betis–Getafe
17.00: Rayo Vallecano–Levante
19.00: Espanyol–Eibar (Tv: Sport1)

37. FORDULÓ
SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ

Real Sociedad–Rayo Vallecano 2–1 (Oyarzabal 12., Bautista 50., ill. Javi Guerra 69.)
Real Madrid–Valencia 3–2 (C. Ronaldo 26., 59., Benzema 42., ill. Rodrigo 55., André Gomes 81.)
Villarreal–Deportivo La Coruna 0–2 (Fadzsr 32., Lucas Pérez 56.)
Getafe–Sporting Gijón 1–1 (Scsepovics 80., ill. Sergio Álvarez 50.)
Eibar–Betis 1–1 (Sergio Enrich 73., ill. Rubén Castro 37.)
Barcelona–Espanyol 5–0 (Messi 8., L. Suárez 52., 61., Rafinha 74., Neymar 83.)
Sevilla–Granada 1–4 (Diego González 74., ill. Cuenca 46., 88., Babin 79., el-Arabi 86. – 11-esből)
Las Palmas–Athletic Bilbao 0–0
Celta Vigo–Málaga 1–0 (Nolito 31.)
Levante–Atlético Madrid 2–1 (Casadesús 30., G. Rossi 89., ill. F. Torres 2.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 37 28 4 5 109–29 +80 88
2. Real Madrid 37 27 6 4 108–34 +74 87
3. Atlético Madrid 37 27 4 6 61–18 +43 85
4. Villarreal 37 18 10 9 44–33 +11 64
5. Celta Vigo 37 17 9 11 51–57 –6 60
6. Athletic Bilbao 37 17 8 12 56–45 +11 59
7. Sevilla 37 14 10 13 50–47 +3 52
8. Málaga 37 11 12 14 34–34 0 45
9. Real Sociedad 37 12 9 16 45–49 –4 45
10. Valencia 37 11 11 15 46–47 –1 44
11. Las Palmas 37 12 8 17 44–49 –5 44
12. Eibar 37 11 10 16 47–57 –10 43
13. Deportivo La Coruna 37 8 18 11 45–59 –14 42
14. Betis 37 10 12 15 32–51 –19 42
15. Espanyol 37 11 7 19 36–72 –36 40
16. Granada 37 10 9 18 46–66 –20 39
17. Sporting Gijón 37 9 9 19 38–62 –24 36
18. Getafe 37 9 9 19 36–65 –29 36
19. Rayo Vallecano 37 8 11 18 49–72 –23 35
20. Levante 37 8 8 21 36–67 –31 32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik