La Liga: Ha négy meccset nyerünk, bajnokok leszünk – Koeman

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 18:36
null
Ronald Koeman számításai szerint a Real Madrid botlik még ebben a bajnokságban (Fotó: AFP)
Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője az Atlético Madrid elleni szombati rangadót megelőzően elmondta, ha együttese a hátralévő négy bajnoki mérkőzését megnyeri, bajnok lesz – függetlenül attól, hogy a sorsa nincs a saját kezében. A „matracosokat” irányító Diego Simeone az első győzelmére készül a Camp Nouban.

 

„Fontos lesz a meccs eredménye, de azt nem tudom, hogy sorsdöntő-e – mondta a meccset felvezető sajtótájékoztatón Ronald Koeman, aki csapatával tavaly novemberben 1–0-s vereséget szenvedett az Atlético Madrid vendégeként a Wanda Metropolitano Stadionban, de ha szombaton legyőzik a bajnoki éllovas fővárosi riválist, akkor eléjük kerülnek a tabellán. – Néhány hónappal ezelőtt el sem tudtuk képzelni, hogy ott tartsunk, ahol most vagyunk. Ahhoz, hogy bajnokok lehessünk, a hátralévő négy mérkőzésünket meg kell nyernünk. És ha megnyerjük mind a négy meccsünket, akkor meggyőződésem, hogy bajnokok leszünk.”

A holland szakember kijelentése abból a szempontból érdekes, hogy a Barcának nincs a saját kezében a sorsa; ahhoz, hogy a katalánok legyenek a befutók, a Real Madridnak is botlania kell még legalább egyszer. Szavai alapján úgy tűnik, Koeman erre számít az előttünk álló hetekben.

A NÉGY BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE
Atlético Madrid (76 pont) Real Madrid (74 pont) FC Barcelona (74 pont) Sevilla (70 pont)
35. forduló Barcelona (i) Sevilla (o) Atlético Madrid (o) Real Madrid (i)
36. forduló Real Sociedad (o) Granada (i) Levante (i) Valencia (o)
37. forduló Osasuna (o) Athletic Bilbao (i) Celta Vigo (o) Villarreal (i)
38. forduló Valladolid (i) Villarreal (o) Eibar (i) Alavés (o)

A Barcelona vezetőedzőjét Luis Suárezről is faggatták. Az uruguayi csatár a két csapat tavaly őszi mérkőzésén nem játszhatott pozitív koronavírustesztje miatt, így szombaton, a Camp Nouban léphet pályára először volt csapata ellen.

„Bizonyára furcsa lesz neki és a mi játékosainknak is, de mindannyian profik vagyunk, és mindent meg fogunk tenni a saját csapatunkért. Gondolnunk kell arra, hogyan tartsuk majd nyomás alatt őt, továbbá nagyon jónak kell lennie a labdás játékunknak, mert az Atlético kiválóan védekezik” – mondta Koeman, aki a Valencia elleni összecsapáshoz hasonlóan – jelen állás szerint – a szombati rangadón sem ülhet majd le a kispadra, mert a spanyol szövetség illetékes bizottsága elutasította a katalán klub fellebbezését a kétmeccses eltiltása ügyében. A Barcelona a spanyol sportbírósághoz fordult jogorvoslatért.

„Először csapattársak. Aztán ellenfelek. És mindig barátok” – a Barcelonánál várják már Suárez visszatérését a Camp Nouba


A katalánok háza tájáról friss hír, hogy Martin Braithwaite felépült kisebb bokasérüléséből, és megkapta az orvosok engedélyét a játékra.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a spanyol bajnokság 2020–2021-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ami a vendégeket illeti: Diego Simeone az Atlético Madrid trénereként még nyeretlen a Camp Nouban. Az argentin szakember 2011-es kinevezése óta eddig 13 meccset vívott meg csapatával a Barcelona otthonában, de egyszer sem nyert (7 vereség és 6 döntetlen a mérlege). Az Atlético legutóbb 2006 februárjában győzött a Camp Nouban (3–1-re), azon a meccsen Fernando Torres duplázott. Simeone felhívta rá a figyelmet, minden széria megszakad egyszer…

„Az életben mindenből van első alkalom. Az ellenfelünk hatalmas pontkülönbséget tüntetett el, edzője pedig remek munkát végzett annak érdekében, hogy jobbra forduljon a csapat helyzete az őszi szezonhoz képest” – vélekedett Simeone.

Az Atlético trénerét emlékeztették, 2014-ben a Camp Nouban lett bajnok csapatával, amikor az utolsó fordulóban 1–1-es döntetlenre végeztek a Barcelona vendégeként.

„Nincs értelme semmiféle összehasonlításnak, mert akkor a bajnokság utolsó fordulójában jártunk, most azonban lesznek még hátra meccsek és több pontot is lehet hullajtani” – szögezte le Simeone.

A szombati rangadó 16.15 órakor kezdődik, a találkozót Antonio Mateu Lahoz vezeti – aki az ominózus 2014-es „bajnoki döntőt” is.

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ

Május 8., szombat
16.15: FC Barcelona–Atlético Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 34 23 7 4 61–22 +39 76
2. Barcelona 34 23 5 6 80–33 +47 74
3. Real Madrid 34 22 8 4 58–24 +34 74
4. Sevilla 34 22 4 8 49–27 +22 70
5. Real Sociedad 34 14 11 9 51–35 +16 53
6. Villarreal 34 13 13 8 51–38 +13 52
7. Betis 34 14 9 11 43–46 –3 51
8. Athletic Bilbao 34 11 12 11 44–36 +8 45
9. Granada 34 13 6 15 43–55 –12 45
10. Celta Vigo 34 11 11 12 46–51 –5 44
11. Osasuna 34 10 10 14 31–41 –10 40
12. Cádiz 34 10 10 14 29–49 –20 40
13. Levante 34 9 11 14 38–48 –10 38
14. Valencia 34 8 12 14 43–51 –8 36
15. Getafe 34 8 10 16 26–40 –14 34
16. Valladolid 34 5 16 13 32–46 –14 31
17. Deportivo Alavés 34 7 10 17 28–52 –24 31
18. Huesca 34 6 12 16 32–50 –18 30
19. Elche 34 6 12 16 29–50 –21 30
20. Eibar 34 5 11 18 26–46 –20 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik