La Liga: a Sevilla új edzője győzelemmel mutatkozott be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 18:10
null
A Sevilla győztes gólját Wissam Ben Yedder szerezte büntetőből (Fotó: AFP)
Az Espanyol elleni idegenbeli győzelemmel kezdte meg munkáját Joaquín Caparrós, a Sevilla labdarúgócsapatának edzője, akit a csütörtöki, Slavia Praha elleni Európa-liga-búcsút követően neveztek ki a menesztett Pablo Machín helyére.

 

A La Liga 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a sevillaiak gólját Wissam Ben Yedder szerezte büntetőből az 53. percben. Érdekesség, hogy Joaquín Caparrós legutóbb 2018. április 28-a és május 19-e között négy meccsen éppen a sevillaiaknál dolgozott edzőként, akkor három győzelem és egy döntetlen volt a mérlege.

Az Eibar a 91. percben még vezetett, végül hazai pályán 2–1-re kikapott a kiesés elől menekülő Real Valladolidtól.

A Valencia nem tudott közelebb lopakodni ez élmezőnyhöz, miután csak gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Getafével.

A Villarreal viszont lélegzetvételhez jutott a kiesés ellen vívott csatában, miután az utolsó előtti Rayo Vallecanót 3–1-re verte. A hazaiak hátrányról fordítottak, a kameruni válogatott Karl Toko Ekambi két perc alatt duplázott, a végeredményt a 88. percben Gerard Moreno állította be.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Eibar–Real Valladolid 1–2
(Orellana 54., ill. Verde 91. – 11-esből, Sergi Guardiola 93.)
Espanyol–Sevilla 0–1 (Ben Yedder 53. – 11-esből)
Valencia–Getafe 0–0
Villarreal–Rayo Vallecano 3–1 (Toko Ekambi 50., 52., G. Moreno 88., ill. Mario Suárez 20.)

később:
20.45: Real Betis–Barcelona (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 27 19 6 2 69–26 +43 63
2. Atlético Madrid 28 16 8 4 39–19 +20 56
3. Real Madrid 28 17 3 8 49–32 +17 54
4. Getafe 28 12 10 6 36–24 +12 46
5. Alavés 28 12 8 8 31–31 0 44
6. Sevilla 28 12 7 9 47–36 +11 43
7. Valencia 28 8 16 4 30–23 +7 40
8. Betis 27 11 6 10 31–32 –1 39
9. Athletic Bilbao 28 8 13 7 28–31 –3 37
10. Real Sociedad 28 9 9 10 33–33 0 36
11. Eibar 28 8 11 9 36–38 –2 35
12. Girona 28 8 10 10 31–37 –6 34
13. Espanyol 28 9 7 12 32–41 –9 34
14. Leganés 28 8 9 11 27–34 –7 33
15. Levante 28 8 7 13 38–48 –10 31
16. Villarreal 28 6 11 11 31–36 –5 29
17. Valladolid 28 7 8 13 23–39 –16 29
18. Celta Vigo 28 6 7 15 36–47 –11 25
19. Rayo Vallecano 28 6 5 17 30–51 –21 23
20. Huesca 28 5 7 16 28–47 –19 22

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik