La Liga: fontos pontokat hagyott a Real Madrid Bilbaóban

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 22:37
null
Isco két bilbaói, Mikel Rico és Mikel San José szorításában (Fotó: AFP)
A Real Madrid 0–0-s döntetlenre végzett az Athletic Bilbao otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának szombat késő esti mérkőzésén.

A 7. percben egy bal oldali Cristiano Ronaldo, Isco akció végén Karim Benzema mellre vette a labdát, majd a jobb kapufára bombázott. Erősen kezdett tehát a Real, de ennél nagyobb helyzete nem akadt az első félidőben. A bilbaóiak is lábra kaptak, ők is vezettek veszélyt hordozó támadásokat, de gólt ők sem szereztek.

A szakadó eső ellenére lüktető játékot hozott a második játékrész is, a madridiak időnként jelentős nyomást gyakoroltak a hazai kapura, de gólveszély szinte alig, és például a négypercnyi hosszabbítás perceiben, Sergio Ramos kiállítása után ők szorultak be, a Bilbao erősen hajrázott – eredménytelenül.

Egy kis stat: a második sárga lapját a 86. percben, könyöklésért megkapó Sergio Ramost 19-edszer állították ki a spanyol élvonalbeli bajnokságban, ezzel ő a Liga ranglistavezetője.

A négy forduló óta veretlen Zidane-csapatnak tehát nem sikerült kihasználnia az éllovas Barcelona délutáni botlását, a tabellán maradt a nyolcpontos különbség a két nagy rivális között – és köztük ott a Valencia, Atlético Madrid duó is.

A Bilbao hat forduló óta nyeretlen, de ez a pont lendületet adhat neki a folytatásra – elvégre lezárt egy rossz sorozatot: a megelőző négy közös bajnokin rendre kikapott a Real Madridtól.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Athletic Bilbao–Real Madrid 00

KORÁBBAN
Sevilla–Deportivo La Coruna 2–0
(Ben Yedder 45+1., Krohn-Dehli 79.)
Barcelona–Celta Vigo 2–2 (Messi 22., L. Suárez 62., ill. M. Gómez 20., I. Aspas 70.)
Atlético Madrid–Real Sociedad 2–1
(Felipe Luis 53., Griezmann 88., ill. Willian José 29. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 14 11 3 36–7 +29 36
2. Valencia 13 9 4 33–12 +21 31
3. Atlético Madrid 14 8 6 23–7 +16 30
4. Real Madrid 14 8 4 2 25–11 +14 28
5. Sevilla 14 9 1 4 19–14 +5 28
6. Villarreal 13 6 3 4 21–15 +6 21
7. Real Sociedad 14 5 4 5 28–26 +2 19
8. Celta Vigo 14 5 3 6 26–21 +5 18
9. Betis 13 5 3 5 23–27 –4 18
10. Girona 13 4 5 4 16–19 –3 17
11. Leganés 13 5 2 6 9–12 –3 17
12. Getafe 13 4 4 5 19–15 +4 16
13. Espanyol 13 4 4 5 10–15 –5 16
14. Levante 14 3 7 4 14–20 –6 16
15. Athletic Bilbao 14 3 5 6 13–17 –4 14
16. Eibar 13 4 2 7 13–26 –13 14
17. Deportivo La Coruna 14 3 3 8 16–26 –10 12
18. Málaga 14 2 2 10 11–28 –17 8
19. Las Palmas 13 2 1 10 10–32 –22 7
20. Alavés 13 2 11 7–22 –15 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik