Messi rekordokat halmozott, a Barca otthon döntetlenezett

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.02.21. 13:52
null
Messi (középen) rekordokat döntött, gólt is szerzett, mégsem örülhetett győzelemnek (fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a BL-ben fájó vereséget szenvedő FC Barcelona a Cádiz csapatát fogadta, és bár óriási fölényben játszott, és a rekordhalmozó Messivel az élen sok helyzetet kidolgozott, a vendégek mégis elhoztak egy pontot a Camp Nouból.

 

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ

FC Barcelona–Cádiz 1–1
Barcelona,
Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette:Juan Martínez Munuera
BARCELONA:
Ter Stegen – Dest (Mingueza, 80.), Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Busquets (Pjanic, 65.), F. de Jong, Pedri (Trincao, 74.) – Dembélé (Puig, 80.), Messi, Griezmann (Braithwaite, 65.). Vezetőedző: Ronald Koeman
CÁDIZ:Ledesma – Iza, Marcos Mauro, Fali, Espino – Salvi (Alejo, 62.), Garrido (José Mari, 58.), Jairo (Álex Fernández, 58.), Perea (Jönsson, 76.) – Negredo (Lozano, 59.), Sobrino. Vezetőedző: Álvaro Cervera
Gólszerző: Messi (32. – 11-esből), ill. Álex Fernández (89. – 11-esből)

 

ÖSSZEFOGLALÓ

A PSG elleni fájó BL-pofon után az FC Barcelona hazai pályán fogadta az utóbbi időben hullámvölggyel küszködő, gyengén teljesítő Cádizt. Rögtön az elején kiderült, hogy a Cádiz a kapuja előterének megszállásában látja a pontszerzés esélyét, ezért nem nagyon törődött azzal, hogy támadásokat is vezessen.

A Barca ellenben jól beszorította az ellenfelét, türelmesen passzolgattak a játékosai, a nagy helyzetekkel azonban adósak maradtak. Az első harminc perc el is telt úgy, hogy sok lövés nem ment a Cádiz kapujára, ellenben szinte megszámlálhatatlan szögletet rúghatott a hazai csapat – teljesen hiábavalóan.

A nyomás nagy volt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy ütemkésés miatti szabálytalanság után tizenegyest kapott a Barca. A büntetőt természetesen Messi végezte el, és nagy nyugalommal szerzett vezetést a 32. percben. 1–0

Amúgy is rekordhalmozásban volt ma Lionel Messi, hiszen ezen a meccsen szerepelt 506. alkalommal a Barca mezében bajnokin, amivel átvette a klub örökrangsorában a vezető helyet Xavitól, de az is kiderült, hogy a Cádiz lett a 38. csapat, amelyiknek betalált az első osztályban az argentin klasszis, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ő lett a legtöbb tizenegyest (73.) elvégző játékos is a ligában…

Nem változott a játék képe, ráadásul kétszer is lesgólt szerzett a Barcelona, így végül örülhetett a Cádiz, hogy egygólos hátránnyal megúszta.

A második félidőben valamelyest kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de ez nem jelentette azt, hogy a Cádiz képes lett volna veszélyeztetni a hazaiak kapuját. Amíg az egygólos előny kitartott, nem erőlködött fölöslegesen a Barca.

Dembélé volt nagyon aktív, de a gólhoz el kell találni a kaput is, ez pedig nem sikerült a franciának. Igaz, a többieknek sem nagyon, bár lőttek, ami a csövön kifért. Jellemző, hogy a meccs végén a gólszerzési kísérletek aránya 21:3 volt, óriási Barcelona-fölény.

És mivel a Barca nem tudta eldönteni a találkozót, a futball örök törvénye alapján Lenglet buta szabálytalansága után tizenegyesből Álex Fernández révén egyenlített a Cádiz. 1–1

Ki hitte volna mindezt a meccs képe alapján? Mindenesetre a Barca csak saját magának köszönheti, hogy elszórakozott egy biztos győzelmet. De legalább Messi rekordjai megmaradtak…

 

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid23174245–16+2955
2. Real Madrid24164442–19+2352
3. FC Barcelona23145450–22+2847
4. Sevilla22143532–16+1645
5. Real Sociedad23108537–20+1738
6. Villarreal23812332–24 +836
7. Betis241131032–38 –636
8. Levante24710734–33 +131
9. Granada2386927–38–1130
10. Celta Vigo2478929–36 –729
11. Athletic Bilbao22841032–26 +628
12. Valencia2469930–32 –227
13. Osasuna23671022–31 –925
14. Cádiz24671121–40–1925
15. Getafe24661217–30–1324
16. Deportivo Alavés23571120–34–1422
17. Eibar24491119–27 –821
18. Elche2249920–31–1121
19. Valladolid24491122–35–1321
20. Huesca232101118–33–1516

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

95. perc: Vége a meccsnek, meglepetésre elhozott egy pontot a Cádiz Barcelonából. 1–1
95. perc:
Nagyon nyom a Barca, az imént Trincao került helyzetbe, de beintették a lest.
92. perc: Piqué került helyzetbe az ötös bal oldalánál, de Ledesmába lőtt. A bíró jelezte, Piqué lesről indult.
90. perc: Öt perc a hosszabbítás.

89. perc: GÓÓÓÓL! Álex Fernández állt a labda mögé, és kilőtte a jobb alsót. 1–1
88. perc: TIZENEGYEST KAPOTT A CÁDIZ! Lenglet
rúgta meg Sobrinót elég veszélytelen helyzetben…
85. perc: Puig nézte ki a bal fölsőt, de a lövése néhány centivel célt tévesztett.
85. perc: José Mari kapott sárgát, mert jól megnyúlt a keze nyomán Messi meze.
84. perc: Messi tört be a tizenhatoson belülre, passzolt, majd szépen visszakapta Braithwaite-től, aztán elbotlott…
80. perc: Barca-csere, Dest és Dembélé lejött, bejött helyettük Mingueza és Puig.
79. perc: Messi
20 méteres lövése nem sokkal csavarodott el a bal felső mellett.
78. perc: Pjanic szúrta rá 23 méterről, jócskán mellé.
74. perc: Ez volt Pedri mai utolsó megmozdulása a pályán, Trincao jött be a helyére.
73. perc: Pedri ámulatba ejtő passzt ívelt a beinduló Messi elé, csakhogy közbelépett egy védő lába, így Messi rosszul tudta már csak eltalálni a labdát 4 méterre a kaputól – fölé.
66. perc: Dembélé húzta meg a jobb oldalon, nagy csellel lövőhelyzetbe került, majd 7 méterről – mai szokásához híven – mellélőtt.
65. perc: Cserélt a Barca, Griezmann helyett Braithwaite, Busquets helyett Pjanic a pályán.
64. perc: Alba beadását Messi fejelte fölé.
63. perc: Dembélé óriási cselekkel hozta magát helyzetbe a cádizi tizenhatoson belül, azonban a lövését blokkolták.
62. perc: Megsérült a vendégeknél Salvi, Alejoállt be a helyére.
60. perc: Messi tört be a Cádiz tizenhatosán belülre, majd az utolsó pillanatban Griezmann elé tolta a labdát, Ledesma viszont védett.
59. perc: Hármat cserélt a Cádiz.
55. perc: Dembélé ritkán találja el a kaput, ezúttal sem sikerült neki 21 méterről.
49. perc: Támadásokkal jelentkezett a Cádiz, és Fali 12 méterről, lőtt, alig mellé. Más kérdés, hogy a bíró valamelyik társánál szabálytalanságot látott, így akkor sem lett volna érvényes a gól, ha a hálóba kerül a labda.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, sokkal jobb a Barcelona, egy góllal vezet is. 1–0
44. perc: Újabb lesgól! Griezmann
avatkozott közbe lesről, így aztán hiába került a cádizi hálóba a labda utána Pedri lövése nyomán, szabadrúgás kifelé.
40. perc: 506! Ennyi meccsen lépett pályára Messi a La Ligában a Barcelona mezében, és ezzel az övé a rekord, hiszen Xavinak „csak” 505 jutott.
39. perc: De Jong ugrott ki egy jó labdával, majd lőtt gólt 7 méterről, csakhogy legnagyobb fájdalmára lesről tette...
33. perc: Az első Cádiz-támadásból majdnem megszületett az egyenlítés, jobb oldali beadás lepte meg Sobrinót, akinek a combjáról nagy helyzetben mellépattant a labda.
32. perc: A Cádizé a dicsőség, hogy 38. csapatként neki is betalált Lionel Messi a spanyol első osztályban. Ráadásul ezzel utolérte Luis Suárezt a góllövőlista élén.

32. perc: GÓÓÓÓL! Messi lazán begurította a jobb alsóba. 1–0
31. perc: TIZENEGYEST KAPOTT A BARCA! Pedri esett el Iza és Salvi között. Jó nagyot homorított is, de ennyi azért manapság elengedhetetlen...
29. perc: Messi kínálta meg Ledesmát 24 méterről, a kapus vetődve mentett.
27. perc: Most Dembélé lőtt, ebbe is belelépett egy védő.
26. perc: Egymás után jönnek a Barcelona szögleteit, de egyelőre különösebb eredmény nélkül. A hazaiak nyomása azonban így is elég nagy.
25. perc: Sergio Busquets a Cádiz ellen játssza 400. meccsét a La Ligában.
22. perc: Négya kettő ellen támadott a Barca, Messi játszott Griezmannhoz, aki 8 méterről lőtt, Iza belépett elé, és mentett.
18. perc: A szöglet után Dembélé nagy erejű lövése ment jócskán fölé.
18. perc: Busquets remek indításával Messi tört ki, végül azonban Fali utolérte, és szögletre mentett előle.
17. perc: Megint Jordi Albát keresték a labdával, ő pedig 20 méterről vagy egy méterrel mellélőtt.
16. perc: Újabb Barcelona-szöglet jöhetett, ezúttal a bal oldalról, Albához került vissza a labda, aki beadást küldött a cádizi ötösre, Ledesma szögletre paskolta a labdát.
14. perc: Bal oldali Barca-szöglet után csak nehezen szabadított fel a Cádiz.
9. perc: Messi szabadrúgását Ledesma először fölfelé bokszolta, majd másodszorra elkapta.
8. perc: Dembélé húzott volna el Espino mellett, aki lerántotta. Szabadrúgás a tizenhatos jobb sarka közeléből.
5. perc: A Barcelona a PSG elleni kezdővel állt fel ma is, de most nyilván győzelemre számít...
2. perc: Máris látszik, hogy a Cádiz megszállta a saját térfelét, és elsősorban a védekezésre rendezkedett be.
1. perc: Elkezdődött a meccs, a Barcelona gránátvörös-kék mezben, kék nadrágban, a Cádiz tiszta sárgában játszik.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik