La Liga: Bale góllal tért vissza, klubrekordot döntött a Real

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 18:12
null
Gareth Bale góllal tért vissza a sérülését követően (Fotó: AFP)
A Real Madrid otthon 2–0-ra legyőzte az Espanyolt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 23. fordulójában.

Felforgatott kezdőcsapattal állt fel a hazai együttes: Zinédine Zidane vezetőedző Sergio Ramosra, Keylor Navasra, Luka Modricra, Danilóra, Karim Benzemára és Fabio Coentraóra sem számíthatott az Espanyol ellen.

A rengeteg hiányzó ellenére hatalmas fölényben játszott a „királyi gárda”, amely az első félidőben egyetlen, kaput találó lövésével szerezte meg a vezetést. Isco adta be a jobb szélről a labdát, amit Álvaro Morata fejelt hat méterről a rövid alsó sarokba. A spanyol támadó gólja a vezetés mellett klubrekordot is jelentett, ugyanis a Real zsinórban a 42. tétmérkőzésén vette be legalább egyszer az aktuális ellenfél hálóját.

Bár a fordulás után még nagyon fölénybe kerültek a fővárosiak, a megnyugtató második gólt csak a mérkőzés hajrájában sikerült megszerezniük. A 83. percben ismét Isco volt a kiszolgáló, a befejező pedig a közel három hónapos kihagyás után visszatérő Gareth Bale, aki ezt megelőzően a Sporting CP elleni BL-csoportmeccsen játszott legutóbb.

Győzelmének köszönhetően a Real Madrid négypontosra növelte előnyét a második Barcelonával szemben, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott nagy riválisánál.

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ
Real Madrid–Espanyol 2–0 (Morata 33., Bale 83.)
TOVÁBBI PROGRAM

Vasárnap
12.00: Real Sociedad–Villarreal
16.15: Valencia–Athletic Bilbao
18.30: Celta Vigo–Osasuna
20.45: FC Barcelona–Leganés
Hétfő
20.45: Málaga–Las Palmas
PÉNTEKI ÉS SZOMBATI EREDMÉNYEK
Granada–Real Betis 4–1 (Carcela 18., A. Ramos 28., 64., A. Pereira 33., ill. Petros 75.)
Sporting Gijón–Atlético Madrid 1–4 (S. Álvarez 49., ill. Carrasco 46., Gameiro 80., 81., 85.)
Deportivo La Coruna–Alavés 0–1
(Manu García 68. – 11-esből)
Sevilla–Eibar 2–0
(Sarabia 30., Vitolo 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 21 16 4 1 56–18 +38 52
2. Sevilla 23 15 4 4 46–28 +18 49
3. Barcelona 22 14 6 2 61–18 +43 48
4. Atlético Madrid 23 13 6 4 43–19 +24 45
5. Real Sociedad 22 13 2 7 36–31 +5 41
6. Villarreal 22 9 9 4 29–15 +14 36
7. Eibar 23 10 5 8 36–31 +5 35
8. Athletic Bilbao 22 10 5 7 28–26 +2 35
9. Espanyol 23 8 8 7 30–31 –1 32
10. Celta Vigo 21 9 3 9 33–36 –3 30
11. Alavés 23 7 9 7 22–28 –6 30
12. Las Palmas 22 7 7 8 31–33 –2 28
13. Betis 22 6 6 10 22–35 –13 24
14. Málaga 22 5 8 9 29–36 –7 23
15. Valencia 21 5 5 11 29–40 –11 20
16. Deportivo La Coruna 22 4 7 11 26–35 –9 19
17. Leganés 22 4 6 12 15–37 –22 18
18. Sporting Gijón 23 4 4 15 25–47 –22 16
19. Granada 23 3 7 13 21–49 –28 16
20. Osasuna 22 1 7 14 24–49 –25 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik