La Liga: az egyik csapat edzője kikotyogta, mikor indulhat újra a bajnokság

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 06:39
null
Június 20-án indulhat újra útjára a labda a spanyol bajnokságban (Fotó: AFP)
Javier Aguirre, a kieső helyen álló Leganés labdarúgócsapatának mexikói vezetőedzője kikotyogta, hogy június 20-án indulhat újra a spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga).

 

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) szervezői pontos dátumot még nem tűztek ki a küzdelmek folytatására, hét eleji közleményükből csak az derült ki, amiről korábban Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök is beszélt: a La Liga júniusban indulhat újra.

Csütörtök este azonban Javier Aguirre, a Leganés mexikói vezetőedzője konkrétumokkal szolgált.

„Már megvan a bajnokság újraindításának dátuma. Június 20-án kezdünk, és öt héttel később, július 26-án zárunk. Szerda-szombati, illetve csütörtök-vasárnap ritmusban játszunk majd tizenegy fordulón át. A La Liga erről hivatalos formában értesített engem. Nagyon boldog vagyok, mert már kialakítottuk az edzésprogramunkat” – idézte Aguirrét a Marca.

A 61 éves szakvezető a spanyol szövetség azon kezdeményezéséről is beszélt, hogy – a magyar versenysorozatokhoz hasonlóan – a La Ligában is bevezethetik a meccsenkénti öt csere lehetőségét.

„Észszerű megoldásnak tartom, mert hogyan várhatnánk el kilencven percet a játékosoktól, amikor nyolcvan napon át a négy fal között az otthonukban ültek?” – tette fel a költői kérdést Aguirre.

Javier Aguirrének eljárt a szája (Fotó: AFP)
Javier Aguirrének eljárt a szája (Fotó: AFP)

Spanyolországban a játékosok ezen a héten kezdhették el az egyéni edzéseket, a kiscsoportos tréningekre azonban május 18-ig még várniuk kell. A csapatok teljes létszámban – a jelenlegi tervek szerint – június 1-től dolgozhatnak ismét együtt, a hónap második felében pedig folytatódhatnak a küzdelmek a bajnokságban, melyben a Leganés 27 forduló után az utolsó előtti, kiesést jelentő 19. helyen áll.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Barcelona 27 18 4 5 63–31 +32 58
2. Real Madrid 27 16 8 3 49–19 +30 56
3. Sevilla 27 13 8 6 39–29 +10 47
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 27 13 7 7 37–25 +12 46
6. Atlético Madrid 27 11 12 4 31–21 +10 45
7. Valencia 27 11 9 7 38–39 –1 42
8. Villarreal 27 11 5 11 44–38 +6 38
9. Granada 27 11 5 11 33–32 +1 38
10. Athletic Bilbao 27 9 10 8 29–23 +6 37
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Betis 27 8 9 10 38–43 –5 33
13. Levante 27 10 3 14 32–40 –8 33
14. Alavés 27 8 8 11 29–37 –8 32
15. Valladolid 27 6 11 10 23–33 –10 29
16. Eibar 27 7 6 14 27–41 –14 27
17. Celta Vigo 27 5 11 11 22–34 –12 26
18. Mallorca 27 7 4 16 28–44 –16 25
19. Leganés 27 5 8 14 21–39 –18 23
20. Espanyol 27 4 8 15 23–46 –23 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik