La Liga: Asensio óriási gólt lőtt, most nem botlott a Real

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.05. 22:34
null
Marco Asensio (balra) hatalmas góllal tette emlékezetessé Marcelo számára a 300. spanyol bajnoki meccsét (Fotó: AFP)
A Real Madrid hazai pályán 3–0-ra legyőzte a kieső helyen álló Las Palmast a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójában. A címvédő első gólját Casemiro, a harmadikat Isco szerezte, Marco Asensio találatáról pedig sokáig beszélnek majd.

A Las Palmas spanyol bajnoki mérkőzésen még sosem nyert a Real Madrid vendégeként – 28 vereség mellett öt döntetlen a mérlege –, ám az előző idényben pontot rabolt a Santiago Bernabéu Stadionból (3–3). Azóta sok víz lefolyt a Dunán: az akkor stabil középcsapatnak számító Kanári-szigeteki együttes jelenleg kieső helyen áll a La Ligában, amelyben az első tíz meccséből nyolcat elveszített.

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI ESEMÉNYEI

Az előző idényben még Újpesten futballozó Enisz Bardival a kezdőben hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Levante az előző fordulóban a Real Madridot legyőző Gironától. Az új csapatában eddig 10 bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerző Bardi 66 percet töltött a pályán.

A Real Sociedad hazai pályán 3–1-re megverte az Eibart, míg a Villarreal 2–0-s győzelmet aratott a sereghajtó Málaga felett.

A Villarreal két gólját szerző Nicola Sansone a La Liga jelenlegi idényének első játékosa, aki csereként beállva duplázott.

Az Athletic Bilbao idegenben 3–1-re kikapott a Celta Vigótól. A baszk együttes az első 26 percben kapott három gólt, ami ezt megelőzően 2005 februárjában fordult elő az első osztályban.

A hazaiaknál Iago Aspas duplázott, így csapata legeredményesebb játékosaként már hat gólnál jár a bajnokságban.

A Bilbao a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített, így jelenleg csak a 15. a tabellán.

A Real Madrid kezdőjéből ezúttal kimaradt Luka Modric, bekerült viszont a nyáron visszatérő Jesús Vallejo, aki a ligában ezen a mérkőzésen debütált a királyi klub színeiben. Marcelo a 300. spanyol bajnoki meccsén lépett pályára, ezzel Roberto Carlos (370) után a Real Madrid történetének második légiósa lett, aki elérte ezt a határt.

A találkozó első nagy helyzetét Karim Benzema révén a hazaiak hagyták ki, majd a másik oldalon Vitolo veszélyeztetett, de közeli kísérleténél Kiko Casilla jól zárta a szöget. A 28. percben Cristiano Ronaldo lövése után a labda a kapufát súrolta, a vendégek pedig több ígéretes kontratámadást is vezethettek, de ezek során (is) kiderült, hogy miért állnak az utolsó előtti helyen…

A játékrész végét megnyomta a Real, Ronaldo és Benzema fejében benne maradt a gól, Casemiróéban viszont nem, a brazil középpályás találatával a királyiak a 41. percben megszerezték a vezetést (1–0). Ez volt a Real Madrid első fejes gólja a mostani szezonban.

A második félidőben a Las Palmasnak már jóval kevesebb sansza volt, bár ki tudja, hogyan alakult volna a meccs, ha az 53. percben Casemiro lerántását a játékvezető szabálytalannak látja a tizenhatoson belül. Három perccel később aztán Marco Asensio pokoli nagy góljával eldőlt a meccs, a spanyol középpályás 22-23 méterről irgalmatlan erővel bombázott a jobb felső sarokba (2–0).

Cristiano Ronaldo a gólszerzés tekintetében el volt átkozva, de a gólpassz azért összejött neki: a 74. percben egy jobb oldali beadással kihagyhatatlan helyzetbe hozta Iscót (3–0).

A hajrában a Real Madrid sem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest – Nachót rúgta fel Mauricio Lemos –, ezzel ismét bizonyosságot nyert, hogy ha valahol, akkor a spanyol bajnokságban tényleg indokolt a videobíró bevezetése.

A blancók jobb gólkülönbségüknek köszönhetően visszaelőzték a tabellán a velük azonos pontszámmal álló Atlético Madridot, amellyel a válogatott szünet után, november 18-án derbit vívnak.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOLORSZÁG
LA LIGA, 11. FORDULÓ

Real Madrid–Las Palmas 3–0 (Casemiro 41., Asensio 56., Isco 74.)

Korábban
Levante–Girona 1–2
(Ünal 92., ill. Borja García 58., Christian Stuani 83.)
Celta Vigo–Athletic Bilbao 3–1 (S. Gómez 16., Aspas 22., 26., ill. Raúl García 38.)
Real Sociedad–Eibar 3–1 (Willian José 12., Januzaj 28., Oyarzabal 46., ill. Jordán 73.)
Villarreal–Málaga 2–0 (N. Sansone 68., 76.)

Szombati eredmények
Barcelona–Sevilla 2–1 (Alcácer 23., 65., ill. G. Pizarro 59.)
Valencia–Leganés 3–0 (Dani Parejo 14., Rodrigo 71., Mina 82. – 11-esből)
Deportivo La Coruna–Atlético Madrid 0–1 (Partey 91.)
Deportivo Alavés–Espanyol 1–0 (C. Santos 1.)

Pénteken játszották
Real Betis–Getafe 2–2 (Sanabria 68., Budebuz 87., ill. Bergara 18., F. Portillo 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 11 10 1 30–4 +26 31
2. Valencia 11 8 3 30–11 +19 27
3. Real Madrid 11 7 2 2 22–9 +13 23
4. Atlético Madrid 11 6 5 16–6 +10 23
5. Villarreal 11 6 2 3 18–11 +7 20
6. Sevilla 11 6 1 4 12–11 +1 19
7. Real Sociedad 11 5 2 4 24–21 +3 17
8. Betis 11 5 2 4 21–20 +1 17
9. Leganés 11 5 2 4 9–8 +1 17
10. Girona 11 4 3 4 13–16 –3 15
11. Celta Vigo 11 4 2 5 22–17 +5 14
12. Getafe 11 3 4 4 15–13 +2 13
13. Espanyol 11 3 4 4 9–13 –4 13
14. Levante 11 2 6 3 12–15 –3 12
15. Athletic Bilbao 11 3 2 6 11–15 –4 11
16. Deportivo La Coruna 11 3 2 6 13–20 –7 11
17. Eibar 11 2 2 7 6–25 –19 8
18. Alavés 11 2 9 5–16 –11 6
19. Las Palmas 11 2 9 8–28 –20 6
20. Málaga 11 1 1 9 6–23 –17 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik