La Liga: a tartalékos Real Madrid két góllal nyert Valenciában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 22:52
null
Cristiano Ronaldo egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét csapata sikeréből(Fotó: AFP)
A tartalékos összeállításban pályára lépő Real Madrid idegenben 3–1-re legyőzte a sereghajtó Levantét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójának szerdai játéknapján, ezzel megszilárdította harmadik helyét a táblázaton. A mérkőzés első három gólja az első félidő hajrájában hat perc leforgása alatt született, míg a végeredményt a meccs hosszabbításában Isco állította be.

A Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane alaposan felforgatott csapatot küldött pályára, hiszen sérülés és eltiltás miatt Sergio Ramos, Marcelo, Luka Modric, Gareth Bale és Karim Benzema sem állt a rendelkezésére. A kezdőcsapatban így helyet kapott Nacho Fernández, Casemiro, Lucas Vázuez és Borja Mayoral is.

Az előző négy hazai meccsén kilenc pontot szerző Levante kezdte jobban a meccset, az ötödik percben a télen kölcsönvett Giuseppe Rossi bal alsó sarokba tartó lövését védte bravúrral Keylor Navas, aki korábbi csapata ellen szerepelt.

NYERT A VALENCIA ÉS A SEVILLA, ADURIZ TRIPLÁZOTT

A Valencia az első negyedóra végén hátrányba került a Málaga otthonában, de a folytatásban fordított, és begyűjtötte a három pontot. A vendégek az első félidő hajrájában Carlos Kameni öngóljával egyenlítettek, a kameruni kapus a jobb oldali beadás után szó szerint beütötte a labdát a kapujába.

Gary Neville csapata tehát nyert, de sorozatban a 17. bajnoki meccsén kapott gólt, ami a legrosszabb szériája az élvonalban.

A Sevilla legyőzte hazai pályán az Eibart, a győztes gólt Fernando Llorente szerezte, aki a kezdőcsapat tagjaként az első gólját szerezte az andalúziai együttesben.

A Villarreal gól nélküli döntetlent játszott a Celta Vigo vendégeként, így átmenetileg sem tudta megelőzni a Real Madridot. Kapusa, Alphonse Aréola viszont klubrekordot döntött, hiszen már 590 perce nem kapott gólt a bajnokságban.

A Deportivót hazai pályán könnyedén legyőző Athletic Bilbaóban triplázott Aritz Aduriz, aki negyedik játékosként mondhatja el magáról, hogy 35. életévének betöltése után eljutott 16 gólig egy spanyol bajnoki szezonban – akárcsak korábban Puskás Ferenc.

A vendégek első nagy helyzetére a 27. percig kellett várni, amikor James Rodríguez szöglete után Diego Marino aláfutott a labdának, ám Cristiano Ronaldo éles szögből fölé fejelt. A portugál klasszis hat perccel később már közelebb járt a gólszerzéshez, de tizenhat méterről megeresztett lövését a Levante kapusa szögletre ütötte.

A 34. percben aztán tizenegyeshez jutott a Real Madrid, miután Lucas Orbán összeakasztotta Lucas Vázquez lábát a tizenhatoson belül. A büntetőt C. Ronaldo a jobb alsó sarokba vágta (0–1).

Alig több mint négy perccel később már két góllal vezetett a királyi együttest. Történt, hogy Danilo jobb oldalról középre gurított labdáját Borja Mayoral fordulásból kapura küldte, a labda a kapufáról Diego Marinóra pattant, aki reflexből hátranyúlt, de ezzel a mozdulattal a saját kapujába terelte a labdát (0–2). Hasonló gólt kapott szerdán Kovácsik Ádám, a Videoton kapusa is, aki a ferencvárosi Roland Lamah tizenegyese után nem tehetett róla, hogy a labda a hátáról a saját kapujába vágódott.

A vendégek kis túlzással még meg sem ünnepelték a második góljukat, a valenciai csapat máris szépített. A hosszan előrevágott, majd röviden visszafejelt labdára Giuseppe Rossi csapott le, aki hátulról kicsit meglökte Casemirót, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot, majd Deyverson elé tálalt, a brazil támadó pedig okosan a bal alsóba passzolt (1–2).

A szünet után a Levante nem tudta fokozni a nyomást, sőt a második félidőben szinte semmi veszélyt nem jelentett a Real Madrid kapujára. A vendégek a játékrész közepén CR révén végleg eldönthették volna a meccset, de a portugálnak nem volt szerencséje, kapáslövése után a kapufán csattant a labda.

A hosszabbításban kinyíltak a hazaiak, a fővárosiak így kedvükre kontrázhattak, és csak az volt a kérdés, hogy megszerzik-e a harmadik gólt.

Megszerezték. A 92. percben Cristiano Ronaldo előkészítését követően Isco nem adott esélyt a kapusnak, a jobb alsó sarokba lőtt (1–3).

A legutóbbi két meccsén egy pontot szerző Real Madrid így ismét nyert, és továbbra is négypontos távolságból követi az Atlético Madridot, míg a Vigóban botló Villarrealt leszakította magáról.

A GÓLOK

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
27. FORDULÓ

Levante–Real Madrid 1–3 (Deyverson 39., ill. C. Ronaldo 34. – 11-esből, Marino 38. – öngól, Isco 92.)
Sevilla–Eibar 1–0 (F. Llorente 11.)
Celta Vigo–Villarreal 0–0
Málaga–Valencia 1–2 (Cop 14., ill. Kameni 41. – öngól, Cserisev 50.)
Athletic Bilbao–Deportivo La Coruna 4–1 (Muniain 13., Aduriz 36., 53., 60., ill. O. Riera 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 26 21 3 2 69–21 +48 66
2. Atlético Madrid 27 19 4 4 39–11 +28 61
3. Real Madrid 27 17 6 4 74–26 +48 57
4. Villarreal 27 15 8 4 33–18 +15 53
5. Sevilla 27 12 8 7 38–28 +10 44
6. Celta Vigo 27 12 6 9 39–44 –5 42
7. Athletic Bilbao 27 12 5 10 43–37 +6 41
8. Eibar 27 10 6 11 40–36 +4 36
9. Valencia 27 8 10 9 32–30 +2 34
10. Real Sociedad 27 9 7 11 37–39 –2 34
11. Málaga 27 8 8 11 24–25 –1 32
12. Deportivo La Coruna 27 6 14 7 34–36 –2 32
13. Betis 26 6 10 10 21–36 –15 28
14. Espanyol 26 8 4 14 26–50 –24 28
15. Las Palmas 27 7 6 14 29–40 –11 27
16. Rayo Vallecano 26 6 8 12 36–53 –17 26
17. Getafe 27 7 5 15 26–44 –18 26
18. Sporting Gijón 26 6 6 14 30–46 –16 24
19. Granada 26 6 5 15 27–51 –24 23
20. Levante 27 5 5 17 25–51 –26 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik