La Liga: Suárez is betalált, két góllal nyert az Atlético

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 22:41
null
Marcos Llorente (balról a második) döntötte el a meccset (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén az Atlético Madrid hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Real Betist Marcos Llorente és Luis Suárez góljával.

 

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban: az első 25 percben több mint 70 százalékban birtokolták a labdát, és hét kapura lövésig jutottak az Atlético nulla próbálkozásával szemben. A félidőig valamelyest összekapta magát a hazai csapat, de nagy lehetőséget nem tudott kidolgozni.

A második félidőben azonban kevesebb mint húsz másodperc kellett az Atlético Madridnak, hogy gólt szerezzen: a 46. percben Marcos Llorente kapta meg a labdát a tizenhatos sarkánál, megverte védőjét, majd kisodródva előtte a labdát a kapus mellett (1–0).

A folytatásban kiegyenlített volt az összecsapás, egészen a 72. percig, amikor Martín Montoya utolsó emberként szabálytalankodott a Betisből, ezért kiállították. A 91. percben Luis Suárez állította be a 2–0-ás végeredményt: kijátszott támadás után lőhetett zavartalanul a kapuba.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
Atlético Madrid–Betis 2–0
(M. Llorente 46., L. Suárez 90+1.)
Korábban
Sevilla–Eibar 0–1 (Kike 41.)
Osasuna–Athletic Bilbao 1–0 (Rubén García 81. – 11-esből)
Elche–Valencia 2–1
(Josan 19., Fidel 37., ill. Lato 74.)
Barcelona–Real Madrid 1–3 (Fati 8., ill. F. Valverde 5., Ramos 63. – 11-esből, Modric 90.)
Vasárnap
12.00: Valladolid–Alavés (Tv: Spíler2)
16.00: Cádiz–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Granada (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Huesca (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Levante–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 6 4 1 1 9–4 +5 13
2. Atlético Madrid 5 3 2 10–1 +9 11
3. Real Sociedad 6 3 2 1 10–2 +8 11
4. Villarreal 6 3 2 1 8–8 0 11
5. Osasuna 6 3 1 2 6–4 +2 10
6. Getafe 5 3 1 1 5–3 +2 10
7. Elche 5 3 1 1 5–4 +1 10
8. Cádiz 6 3 1 2 6–6 0 10
9. Granada 5 3 1 1 7–8 –1 10
10. Betis 7 3 4 7–11 –4 9
11. Eibar 7 2 2 3 5–6 –1 8
12. Barcelona 5 2 1 2 9–5 +4 7
13. Sevilla 5 2 1 2 5–4 +1 7
14. Valencia 7 2 1 4 9–11 –2 7
15. Athletic Bilbao 6 2 4 4–6 –2 6
16. Huesca 6 5 1 4–6 –2 5
17. Celta Vigo 6 1 2 3 3–9 –6 5
18. Deportivo Alavés 6 1 1 4 3–8 –5 4
19. Valladolid 6 3 3 5–9 –4 3
20. Levante 5 1 4 5–10 –5 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik