La Liga: a Real Madrid tartalékosan is nyert a Leganés ellen

Vágólapra másolva!
2018.04.28. 20:22
null
A Real Madrid tartalékosan is nyert a Leganés ellen (Fotó: AFP)
A Real Madrid 2–1-re legyőzte a Leganést a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójában.

 

Zinédine Zidane igencsak tartalékos csapatot küldött pályára, nem nevezte Sergio Ramost, Raphaël Varane-t és Cristiano Ronaldót, de Luka Modric, Marcelo, valamint Toni Kroos is csak a cserepadon kapott helyet.

A Real Madrid ennek ellenére hamar vezetést szerzett, Gareth Bale már a nyolcadik percben ünnepelhetett! A walesi támadó Karim Benzema megpattanó lövése után lecsapott a labdára és félollózós mozdulattal, közvetlen közelről a vendégek kapujába lőtt.

A nagyszünet előtt néhány pillanattal Borja Mayoral volt eredményes – a spanyol korosztályos válogatott csatár találata nagy vitát váltott ki, Mateo Kovacic beadása után ugyanis a kapuba bólintott, ám a játékvezető először nem adta meg. A Leganés-játékosok gyors kontrát akartak indítani, ám a félpályánál jött a sípszó, a támadás megakadt, a játékvezető pedig jelezte, hogy érvényes a Real Madrid gólja.

A 66. percben szépített ugyan a Leganés, ám egyenlítésre nem futotta – a Real Madrid tartalékosan is hozta a kötelezőt, s 2–1-re nyert.

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
Villarreal–Celta Vigo
4–1 (Bacca 13., 35., 38., Castillejo 93., ill. Sisto 34.)
Real Madrid–Leganés 2–1 (Bale 8., Mayoral 45., ill. Brasanac 66.)
Espanyol–Las Palmas 1–1 (G. Moreno 76., ill. Calleri 29. – 11-esből)
Real Sociedad–Athletic Bilbao 3–1 (San José 15., 54. – mindkettő öngól, Oyarzabal 36., ill. R. García 59. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 33 25 8 83–19 +64 83
2. Atlético Madrid 34 21 9 4 54–18 +36 72
3. Real Madrid 34 21 8 5 82–37 +45 71
4. Valencia 34 20 6 8 62–36 +26 66
5. Betis 34 17 5 12 54–53 +1 56
6. Villarreal 34 16 6 12 49–41 +8 54
7. Getafe 34 13 9 12 39–31 +8 48
8. Sevilla 34 14 6 14 42–54 –12 48
9. Girona 34 13 8 13 46–52 –6 47
10. Real Sociedad 35 13 7 15 63–55 +8 46
11. Celta Vigo 35 12 9 14 54–51 +3 45
12. Eibar 34 12 7 15 37–47 –10 43
13. Alavés 34 13 2 19 34–47 –13 41
14. Athletic Bilbao 35 9 13 13 38–45 –7 40
15. Espanyol 35 9 13 13 29–41 –12 40
16. Leganés 35 11 7 17 29–43 –14 40
17. Levante 35 9 13 13 34–50 –16 40
18. Deportivo La Coruna 34 6 10 18 32–65 –33 28
19. Las Palmas 35 5 7 23 23–70 –47 22
20. Málaga 34 5 5 24 22–51 –29 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik