La Liga: a Real Madrid nem bírt otthon a Valenciával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 00:07
null
Marco Asensio öröme a két gólja ellenére nem lehet felhőtlen (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapata hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol élvonalbeli bajnokság 2. fordulójának záró mérkőzésén.

Raphaël Varane és Jesús Vallejo sérülése, illetve Sergio Ramos eltiltása miatt Casemiro ezúttal középső védőt játszott a Real Madridban – Nacho mellett –, míg a támadók közül Cristiano Ronaldo hiányzott eltiltása miatt a hazaiaknál.

Ott volt azonban a pályán Marco Asensio, aki a 10. percben idénybeli hatodik lövéséből megszerezte harmadik gólját. A Real Madrid sorozatban a 70. mérkőzésén vette be az ellenfél kapuját (minden sorozatot figyelembe véve), ami az öt legerősebb európai bajnokság (La Liga, Serie A, Bundesliga, Premier League, Ligue 1) csapatai közül eddig még egynek sem sikerült. 1–0

Sokáig nem tartott a madridiak öröme, a 18. percben ugyanis tetszetős támadás végén Carlos Soler egyenlített közelről, sakk-matt helyzetet értékesítve. 1–1

Zinédine Zidane Isco (a szünetben), majd Gareth Bale (74. perc) lecserélésével igyekezett frissíteni csapatát, de a Real csak nem tudta újra megszerezni a vezetést. Nem úgy a Valencia, amely teljesen egyenrangú ellenfele volt a címvédőnek, és a 77. percben Geoffrey Kondogbia találatával előnybe került. A hazai játékosok ezúttal is csak közeli szemlélői voltak az eseményeknek. 1–2

Az egyenlítésre másodszor sem kellett sokat várni, Asensio szabadrúgásból volt eredményes, Neto kapus rossz helyezkedését kihasználva. 2–2

A fordítás Karim Benzema lábában volt, akinek azonban ezen a mérkőzésen nagy gondjai voltak a helyzetkihasználással, ezúttal ajtó-ablak helyzetben a kaput sem találta el közelről.

Ezzel még nem volt vége. A 92. percben Benzema fejese után Neto bravúrral tolta a kapufára a labdát, majd egy gyors ellentámadás végén Zaza szerezhette volna meg a győztes gólt, de szerelni tudták, maradt a döntetlen.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉS
Real Madrid–Valencia 2–2
(Asensio 10., 83., ill. Soler 18., Kondogbia 77.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Getafe–Sevilla 0–1 (Ganso 83.)
Espanyol–Leganés 0–1 (Mantovani 28.)
Eibar–Athletic Bilbao 0–1 (Aduriz 38.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Sociedad–Villarreal 3–0(Willian José 28., Xabi Prieto 35., Juanmi 45.)
Real Betis–Celta Vigo 2–1(S. León 31., Feddal 77., ill. Max. Gómez 10.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Las Palmas–Atlético Madrid 1–5 (Calleri 58., ill. Á. Correa 3., Carrasco 5., Koke 62., 75., Thomas 88.)
Deportivo Alavés–Barcelona 0–2(Messi 55., 66.)
Girona–Málaga 1–0(Alcalá 28.)
Levante–Deportivo La Coruna 2–2(Bardi 35., Ivi 83. – 11-esből, ill., Cartabia 5., Sidnei 31.)
AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 2 2 6–2 +4 6
2. Barcelona 2 2 4–0 +4 6
3. Leganés 2 2 2–0 +2 6
4. Atlético Madrid 2 1 1 7–3 +4 4
5. Real Madrid 2 1 1 5–2 +3 4
6. Valencia 2 1 1 3–2 +1 4
6. Levante 2 1 1 3–2 +1 4
6. Girona 2 1 1 3–2 +1 4
9. Sevilla 2 1 1 2–1 +1 4
10. Athletic Bilbao 2 1 1 1–0 +1 4
11. Eibar 2 1 1 1–1 0 3
12. Betis 2 1 1 2–3 –1 3
13. Espanyol 2 1 1 1–2 –1 1
14. Getafe 2 1 1 0–1 –1 1
15. Deportivo La Coruna 2 1 1 2–5 –3 1
16. Celta Vigo 2 2 3–5 –2 0
17. Málaga 2 2 0–2 –2 0
18. Alavés 2 2 0–3 –3 0
19. Villarreal 2 2 0–4 –4 0
20. Las Palmas 2 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik