La Liga: a korábbi Atlético-csatár szívesen visszatérne

Vágólapra másolva!
2018.11.29. 13:02
null
Falcao az Atléti játékosaként is szívesen visszatérne Madridba (Fotó: AFP)
Radamel Falcao szerződése a következő idény végén lejár a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő AS Monacónál, jelen állás szerint 2019 nyarán láthat pénzt utoljára a hercegségi klub a távozásából. A kolumbiai támadó a Bajnokok Ligájában épp korábbi csapata, az Atlético Madrid ellen léphetett pályára, s a mérkőzés után elárulta, ha úgy hozná az élet, szívesen visszatérne a spanyol fővárosba.

„Sosem tudhatjuk biztosan, hogy mit hoz a jövő, de az nyilvánvaló, hogy az Atlético különleges helyet foglal el a szívemben. Ha kifut a szerződésem Monacóban, talán lehet szó a visszatérésről is, nem tudom, lesz-e rá lehetőség. Annyi biztos, hogy szurkolni fogok az Atléti sikereiért” – nyilatkozta a 32 esztendős labdarúgó, aki 2011 és 2013 nyara között 91 tétmérkőzésen 70 gólt lőtt a madridiaknál.

Falcaóért 2013 nyarán 60 millió eurót fizetett a Monaco, azóta egy-egy a Manchester Unitednél és a Chelsea-nél eltöltött kölcsönszezont leszámítva a hercegségben futballozik és 116 hivatalos találkozón 71 találatot jegyez.

A rutinos támadónak kevés öröme volt korábbi csapata ellen: a Monaco 2–0-ra kikapott az Atlético vendégeként, Radamel Falcao pedig a hajrában tizenegyest hibázott. A vendégek ezzel az utolsó kör eredményeitől függetlenül kiestek a Bajnokok Ligájából. Ráadásul a bajnokságban sem megy nekik, a 19. helyen állnak a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik