La Liga: a kiesés elől menekülő Valladolid simán verte a Barcát

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 23:53
null
Ez nem Lewandowskiék meccse volt (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 36. fordulójában a Valladolid 3–1-re legyőzte a Barcelonát.


A Barcelona számára tét nélküli volt a mérkőzés, ám a Valladolidnak korántsem: a lilák zsinórban ötször kaptak ki a La Ligában, így a 36. fordulós összecsapást a kiesőzónából várták. Ennek értelmében a hazaiak rendkívül motiváltan léptek pályára, s már a 2. percben örülhettek is – bal oldali beadást követően Andreas Christensen menteni szeretett volna az érkező Larin elől, de szerencsétlenül ért a labdába, s látványos öngólt vétett. 1–0

A kapott gól után nem talált magára a katalán együttes, a 22. percben pedig nagy védelmi hiba után Cyle Larin tizenegyest harcolt ki. A büntetőhöz a sértett, a 28 esztendős kanadai csatár állt oda, és nem hibázott – a meccs negyedénél már két góllal vezetett a Valladolid.

Egy kis érdekesség: legutóbb 2013 decemberében fordult elő a Barcával, hogy 22 perc alatt két gólt is kapott, akkor a Getafe keserítette el.

 


 

Az első félidő második felében már mutatott életjeleket Xavi együttese – Raphinha, Christensen és Lewandowski is gólt szerezhetett volna, de egyiküknek sem jött össze a szépítés, így 2–0-s Valladolid-előnnyel vonulhattak pihenőre a felek. Xavi egyébként a félidőben lecserélte Marc-André ter Stegent, így a folytatásban Inaki Pena őrizte a vendégek kapuját.

A találkozó a 73. percben dőlt el végleg, Gonzalo Plata váltotta gólra Larin passzát. A 3–1-es végeredményt a gólkirályi címre hajtó Robert Lewandowski állította be – a 23 gólos lengyel klasszis a 84. percben kicselezte a kapust, majd az üres kapuba gurított.

A sikernek köszönhetően a Valladolid megelőzte a Getafét, s elmozdult a kiesőzónából.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Valladolid–Barcelona 3–1
(Christensen 2. – öngól, Larin 22. – 11-esből, Plata 75., ill. Lewandowski 84.)
KORÁBBAN

Celta Vigo–Girona 1–1 (C. Pérez 42., ill. Stuani 59. – 11-esből)
Real Sociedad–Almería 1–0 (Kubo 45+4.)
Kiállítva: L. Suárez (Almería)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 27 4 5 66–18 +48 85
2. Atlético Madrid 35 22 6 7 63–27 +36 72
3. Real Madrid 35 22 5 8 70–33 +37 71
4. Real Sociedad 36 20 8 8 48–32 +16 68
5. Villarreal 35 18 6 11 54–36 +18 60
6. Betis 35 16 8 11 43–38 +5 56
7. Athletic Bilbao 35 14 8 13 46–39 +7 50
8. Girona 36 13 10 13 56–51 +5 49
9. Sevilla 35 13 9 13 44–49 –5 48
10. Osasuna 35 13 8 14 32–39 –7 47
11. Rayo Vallecano 35 12 10 13 42–47 –5 46
12. Mallorca 35 12 8 15 33–40 –7 44
13. Valencia 35 11 7 17 39–41 –2 40
14. Celta Vigo 36 10 10 16 41–51 –10 40
15. Almería 36 11 6 19 46–62 –16 39
16. Cádiz 35 9 11 15 28–50 –22 38
17. Valladolid 36 11 5 20 33–63 –30 38
18. Getafe 35 8 11 16 31–44 –13 35
19. Espanyol 35 8 10 17 44–61 –17 34
20. Elche 35 4 8 23 27–65 –38 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik