La Liga: a FIFA zűrzavart okozott a spanyol bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 17:13
Zűrzavart okozott a spanyol bajnokságban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése, amellyel egy átigazolásból származó állítólagos tartozás miatt három pontot levont az Almeríától.

A spanyol sportági szövetség alkalmazta a FIFA szankcióját és a saját tabelláján a 16. helyett a 18., kiesőhelyre rangsorolta a klubot, a helyi profiliga azonban nem fogadja el a pontlevonást, így nála az Almería továbbra is 16. helyen áll.

A vita Michael Jakobsen átigazolása körül zajlik. A dán játékos 2010-ben szerződött az Aalborg BK-tól az Almeríához, majd két év múlva távozott az FC Köbenhavnhoz.

Az Aalborg – legalábbis az El País és a Marca című spanyol lap szerint – kártérítést követel a spanyol egyesülettől a nevelési költségekért, amelyeket azonban az Almería szerint az FC Köbenhavnnak kellene kifizetnie.

„A spanyol szövetség a másodosztályba küldi az Almeríát" – írja honlapján az andalúziai klub, amely kilátásba helyezte, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul a pontlevonás miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik