La Liga: a Barcelonáé volt a legnagyobb televíziós bevétel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 14:33
null
Az FC Barcelona 6.2 millió euróval kapott többet a Real Madridnál (Fotó: AFP)
Annak ellenére, hogy a Real Madrid nyerte meg a spanyol labdarúgó-bajnokságot, a televíziós bevételekből az FC Barcelona részesült tavaly a legnagyobb arányban.

 

A spanyol élvonal 20 csapata között 1.247 milliárd eurót osztottak szét 2017-ben, ez 20 millió euróval magasabb az egy évvel korábbinál. A Barca ebből 146.2 milliót (45.176 milliárd forint) kapott, míg a Real Madrid 140-et.

A két sztárcsapat közül azért a Barcelona felé billent a mérleg nyelve, mert a televíziós pénzeket az utóbbi öt év eredményessége alapján állapítják meg, márpedig a Barcelona 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is bajnok volt, míg a Real 2012 után nyert ismét 2017-ben.

A harmadik legmagasabb összeg (99 millió) az Atlético Madrid számláját gyarapította, a legkevesebbet a 2016-ban feljutott Leganés kapta, 39.3 millióval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik