La Liga: a Barcelona hozta a kötelezőt tíz ember ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 22:19
null
Rakitic kihasználta Adánék hibáját (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 36. fordulójában a címvédő és listavezető Barcelona 2–0-ra nyert a 35. perctől tíz emberrel játszó Betis vendégeként.

Győzelmi kényszerben volt a Barcelona, fő riválisai, a Real Madrid és az Atlético Madrid ugyanis egyaránt nyertek délután.

A Barcelona nem tudta könnyen feltörni a Betis védelmét az első félidőben, még azután sem, hogy a sevillaiak a 35. perctől tíz emberrel játszottak azt követően, hogy Heiko Westermann megkapta második sárga lapját.

A fordulás után nem kellett sokat várni a Barca góljára: Ivan Rakitic ügyesen kihasználta a Betis-kapus, Antonio Adán hatalmas hibáját. 0–1

A Barcelona számos helyzetet kidolgozott, de most jelentős részét elpuskázta – nem úgy, mint a múlt héten, amikor két bajnokin tizennégy gólt szerzett. A hajrában Luis Suárez is betalált Lionel Messi zseniális átadását követően, megszerezve 35. gólját a bajnokságban, amivel megerősítette vezető helyét a góllövőlista élén. 0–2

A 2015–2016-os évadban az MSN-nek keresztelt Messi, Suárez, Neymar támadóhármas 123 gólt szerzett a tétmérkőzéseken, ez eggyel több, mint a legutóbbi idényben elért góltermése.

A hajrában Claudio Bravo, a katalánok kapusa megsérült, Marc-André ter Stegennek kellett beállnia helyette. A Barca győzelmével továbbra is vezeti a La Ligát, amelyből két forduló van hátra.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ

Betis–Barcelona 0–2 (Rakitic 50., L. Suárez 81.)
KORÁBBAN
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 1–0 (Griezmann 55.)
Real Sociedad–Real Madrid 0–1 (Bale 80.)
KÉSŐBB
Granada–Las Palmas 3–2

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 27 4 5 104–29 +75 85
2. Atlético Madrid 36 27 4 5 60–16 +44 85
3. Real Madrid 36 26 6 4 105–32 +73 84
4. Villarreal 35 17 10 8 42–31 +11 61
5. Celta Vigo 35 16 9 10 49–55 –6 57
6. Athletic Bilbao 35 16 7 12 54–44 +10 55
7. Sevilla 35 14 10 11 49–42 +7 52
8. Valencia 35 11 11 13 44–42 +2 44
9. Las Palmas 36 12 7 17 44–49 –5 43
10. Málaga 35 10 12 13 31–32 –1 42
11. Real Sociedad 36 11 9 16 43–48 –5 42
12. Eibar 36 11 9 16 46–56 –10 42
13. Betis 36 10 11 15 31–50 –19 41
14. Deportivo La Coruna 35 7 18 10 43–57 –14 39
15. Espanyol 35 10 7 18 35–67 –32 37
16. Granada 36 9 9 18 42–65 –23 36
17. Rayo Vallecano 36 8 11 17 48–70 –22 35
18. Sporting Gijón 36 9 8 19 37–61 –24 35
19. Getafe 35 8 8 19 33–64 –31 32
20. Levante 35 7 8 20 33–63 –30 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik