Király-kupa: Boateng debütált, a Barca kétgólos hátrányban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 23:32
null
Sevillai öröm, barcelonai bánat (Fotók: AFP)
Kevin-Prince Boateng bemutatkozott, az FC Barcelona labdarúgócsapata azonban 2–0-s vereséget szenvedett a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban a Sevillától a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az andalúziai alakulat góljait a második félidőben Pablo Sarabia és Wissam Ben Yedder szerezte.

 

Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője már azzal is váratlant húzott, hogy egy edzéssel a háta mögött egyáltalán benevezte Boatenget a Sevilla ellen készülő keretbe, arra viszont alighanem még kevesebben számítottak, hogy a Sassuolótól az idény végéig kétmillió euróért kölcsönvett ghánai támadó egyből a kezdőcsapatban kap helyet a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban.

A 31 esztendős futballista nem sok vizet zavart az első meccsén, a 63. percben le is cserélte őt edzője Malcommal együtt, aki az első félidő végén a játékrész legnagyobb helyzetét hagyta ki, amikor eltolta a labdát a Sevilla kapusa mellett, ám kissé kisodródva csak az oldalhálót találta el.

Kevin-Prince Boateng bemutatkozott a Barcelonában
Kevin-Prince Boateng bemutatkozott a Barcelonában

Boateng és Malcom a 63. percben jött le a pályáról – a helyükre Luis Suárez és Philippe Coutinho állt be –, de ekkor a hazaiak már vezettek: öt perccel korábban ugyanis Quincy Promes beadásánál a hosszú oldalon érkező Pablo Sarabiáról megfeledkeztek a Barcelona védői, így a Sevilla támadója zavartalanul lőhetett kapásból a jobb alsó sarokba Jasper Cillesen mellett (1–0).

A gól után a hazaiak újabb és újabb lehetőségeket dolgoztak ki, majd miután felocsúdott, a Barcelona is eljutott helyzetekig, de Suáreznek és Coutinhónak sem sikerült bevenni a sevillai kaput. Nem úgy Wissam Ben Yeddernek a katalánokét, a francia támadó Éver Banega megpattanó lövése után pofozta a labdát a kapuba a hosszún érkezve – gólját pedig a repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő Emiliano Salának ajánlotta (2–0).

Ben Yedder a gólját Emiliano Salának ajánlotta
Ben Yedder a gólját Emiliano Salának ajánlotta

Ezt követően a Barcába Jordi Alba is beállt, de segíteni ő sem tudott – egy sárgát viszont összeszedett –, így a katalánok kétgólos hátrányból várhatják a jövő heti, hazai visszavágót. Akkor már alighanem Lionel Messivel a fedélzeten…

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Sevilla–Barcelona 2–0 (Sarabia 58., Ben Yedder 76.)

Csütörtök
19.30: Espanyol–Real Betis
21.30: Real Madrid–Girona

Keddi eredmény
Getafe–Valencia 1–0 (J. Molina 77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik