Khedirát 10 millió euróért vette meg a Real Madrid - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 09:22
null
Khedira akár a spanyol bajnokságba is találkozhat Pedróval (Fotó: Action Images)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Real Madrid labdarúgócsapata szeretné szerződtetni a német válogatott stuttgarti középpályását, Sami Khedirát, ám spanyol sajtóhírek szerint nem ő az egyetlen a vb-bronzérmes Nationalelfből, akit José Mourinho vezetőedző szívesen látna a „királyi gárdában”. Bár jelenleg ő áll a legközelebb ahhoz, hogy a madridiak játékosa legyen. Akár már a mai napon, hiszen a Marca című spanyol lap értesülései szerint Khedira ügyében minden részletben megegyeztek az érintettek, csütörtökön már a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

A német játékos szerdán ugyanis már Madridban tartózkodott, de nem turistaként érkezett a spanyol fővárosba, és nem is a vb-győztest ünnepelni, hiszen a valdebebasi edzőközpontban találkozott a portugál trénerrel. A jelek szerint nem hiába. A szerződést a spanyol lapok szerint akár már ma bejelenthetik.

KHEDIRA ÜGYNÖKE ÉS A STUTTGART IS CÁFOL

„Teljes képtelenség" – reagált Jörg Neubauer, Khedira ügynöke.

 

„Nincs semmiféle szerződés aláírva. Semmi konkrétumról nem tudok beszámolni" – mondta Oliver Schraft, a VfB sajtóosztályának vezetője.

Khedirának még egy évig élő szerződése van – volt? – a Stutgarttal, elméletben nem is tárgyalhatott volna más klubokkal, ám pont a németek kérték, hogy hallgassa meg az ajánlatokat. Korábban az angol Chelsea is érdeklődött utána. Vélhetően a játékos sikeres világbajnoki szereplését követően a német klub az utolsó lehetőségek egyikét gondolta megragadni, hogy piacra dobja egyik értékét.

Egy nappal korábban még igen messze állt egymástól a madridiak által kínált – nyolcmillió euró – és a stuttgartiak által kért – tizenötmillió euró – összeg. Azóta a Marca című lap információja szerint a Real Madrid emelt a téten: a tízmillió euró rögtön szimpatikusabb lett a németeknek. Főként, hogy időközben ők is engedtek az igényeikből, méghozzá jelentősen.

A 23 éves, tunéziai származású Khedira 2006 óta játszott a Stuttgart első csapatában, a német válogatottban 2009-ben mutatkozott be, a világbajnokságon az egyik alapembernek számított a bronzérmet szerző együtttesben. 

Spanyol lapok szerint Khedira mellett a Werder játékmestere, Mesut Özil és a Bayern München két futballistája, Bastian Schweinsteiger és Thomas Müller is szerepel a Real Madrid kívánságlistáján.

A katalán Sport értesülései szerint a 21. születésnapját szeptemberben ünneplő Thomas Müller foglalja el az egyik legelőkelőbb helyet ezen a bizonyos listán.

Megszerzése nem tűnik egyszerű feladatnak, ugyanis a bajorok már jelezték, nem szeretnék kiárusítani legjobbjaikat, Müllert és Schweinsteigert is megtartanák. Utóbbi kivásárlási ára a hírek szerint minimum 55 millió euró, míg Müller a Sport Bild című német lapnak elmondta, akár most azonnal hajlandó lenne tíz évet hosszabbítani a Bayernnel.

A 21 éves Özil megszerzése látszólag könnyebb feladatnak tűnik, de csak látszólag. A középpályást egyéves szerződés köti a Werderhez, igaz, Özil korábban kijelentette, szeretne maradni, ráadásul a Real mellett a Barcelona és az Arsenal is érdeklődik iránta. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik